NGM: A kormány kifizette a Dunaferr dolgozóinak bérét a tulajdonos helyett
ĀA kormány már korábban megteremtette a bérek kifizetésének jogi lehetőségét, amivel gyorsított intézkedési lehetőséget biztosított a fizetések előteremtésére
NGM: A Liberty rendben kifizette a dunaújvárosi dolgozók augusztusi bérét és a 150 ezer forintos egyszeri bónuszt is
ĀA minisztérium felszólította korábban a tulajdonost, hogy a júliusra vonatkozó késedelmes kifizetéshez hasonló problémák a jövőben ne ismétlődjenek meg
A kormány minden eszközzel támogatja a Dunaferr zöldátállását
ĀA kokszoló jelenlegi állapotában elavult
Miniszterelnökség: A dunaújvárosi kohászat megmentésére támogató nyilatkozatot adtak a környezetvédelmi szerződés megkötéséhez
ĀEzzel a lépéssel sikerült biztosítani több ezer munkahely megmaradását
A Dunai Vasműbe látogatott Novák Katalin
ĀA köztársasági elnök a tulajdonos Liberty Steel Group vezetőivel is egyeztetett
Miniszterelnökség: Kiadták a környezetvédelmi hatósági szerződés megkötésének feltételeiről és eljárásrendjéről szóló utasítást
ĀAz utasításból kiderül, hogy környezetvédelmi hatósági szerződés akkumulátorgyárak esetén egyáltalán nem köthető
„A baloldal azon dolgozik, hogy a Dunaferr csődbe menjen”
ĀA kormány célja a nemzetgazdaságilag kulcsfontosságú vállalat megmentése
GFM: A Dunaferr már csak az Európai Unió fúziókontrolljának lezárására vár
ĀA vállalatértékesítés folyamata még nem zárult le teljesen
Megállapodást kötött GFM a Dunaferr termelésének zöldítéséről
ĀA Dunaferr szerepe nemzetgazdaságilag is kiemelt, hiszen a hazai acélgyártás hozzájárul a gazdasági szuverenitás növeléséhez is
A Liberty Steel még nem gyakorol tulajdonosi jogokat a Dunaferrnél
ĀA Dunaferr a korábbi külföldi menedzsment felelőtlensége, és az elhibázott szankciók miatt vált fizetésképtelenné
Kiemelkedő siker a Dunaferr eladása
ĀA Liberty Steel mintegy 20 milliárd forintért vette meg a felszámolás alatt álló vasművet
A kormány megmentette a Dunaferrt
ĀA Liberty Steel nyertes ajánlata fontos mérföldkő, de a munka neheze csak most kezdődik
Czomba Sándor: A Dunaferr dolgozói néhány napon belül megkapják a februári béreket
ĀMagyarországon a foglalkoztatottak száma eléri a 4,7 milliót
Fél évig a kormány fizeti a Dunaferr dolgozóit
ĀOrbán Viktor szeretné, hogy stabil működést biztosító tulajdonosa lehessen a dunai vasműnek
Elrendelte a Dunaferr felszámolását a Fővárosi Törvényszék
ĀA társaság rendkívüli módon eladósodott
Palkovics: A kormány vizsgálja, hogyan lehetne megmenteni a Dunaferrt
ĀA másodikként leállított kohót időközben újraindították
Azért van ilyen nehéz helyzetben a Dunaferr, mert Gyurcsány Ferenc eladta
ĀMráz Ágoston Sámuel: A baloldali támogatással megválasztott jobbikos polgármesternek érdemes átgondolnia, ki a politikai felelőse a történteknek