Trump–Putyin-egyeztetés előtt: kell a türelem, de elvesztegethető idő nincs
ĀA két elnök hétfőn telefonon egyeztethet
ĀA két elnök hétfőn telefonon egyeztethet
ĀKamala Harris korábbi alelnök, volt államfőjelölt közleményben „harcosnak” nevezte Joe Bident
ĀMoszkva állítólag nukleáris elrettentő rakéta harci gyakorlóindítását tervezi
ĀSúlyos veszteség a logisztikai csomópont feladása az ukránok számára
ĀA nyugati szereplők megjelenése versenyhelyzetet teremt, ami jól hatna az orosz gazdaságra
ĀA 47. segélycsomagot készíti elő, amely körülbelül 200 millió euró értékű
Ā„A mai incidens mutatja, hogy Oroszország továbbra is kiszámíthatatlanul viselkedik”
ĀKemény éjszaka volt az ukrán hadsereg szerint
ĀVezérkari vizsgálat indult ellene
ĀElőtte Lavrovval egyeztetett az amerikai külügyminiszter
ĀA megkérdezettek 74 százaléka szerint szükség van a feltétel nélküli tűzszünetre
ĀRubio reméli, hogy a két szöveg legalább hasonlóságokat fog tartalmazni
ĀMarco Rubio szerint végső soron az egyetlen dolog, ami feloldhatja ezt a patthelyzetet, az egy személyes találkozó
ĀOroszország nem fog lemondani az elcsatolt területekről
ĀA fenti állításnak ugyan ellentmond az ENSZ Alapokmánya, mert elfogadásával úgy 80 éve drasztikusan átalakult az a mód, ahogy az emberiség történelmét folyamatosan elkísérő jelenségről, a háborúról gondolkozunk
ĀXIV. Leó felajánlotta a Vatikánt az ukrán–orosz tárgyalások helyszínének
ĀAz orosz elnök megerősítette, hogy igényt tart az Ukrajnától elcsatolt területekre
ĀUkrajna felkészült az ezer hadifogoly fogadására és átadására
ĀElőrelépést akar az USA
ĀMindkét fél számára kényelmes helyszín lehet