A hatpárti koalíció és annak pártjai szétesni látszanak
ĀAz elmúlt időszak legnagyobb vesztese a Jobbik
ĀAz elmúlt időszak legnagyobb vesztese a Jobbik
ĀA baloldal az elmúlt tizenkét évben óriási hibákat követett el azzal, hogy nem tudott megszabadulni Gyurcsánytól, aki volt pártjából, az MSZP-ből hasított ki egy jókora darabot
ĀGyurcsány a Momentummal megkötött titkos paktummal a háta mögött úgy döntött, kér egyelőre egy kávét, de azért kicsit előre is tekint. Az ellenzéki térfélen hullahegyek hevernek
ĀFidesz: Egész Európa szenved a háborús inflációtól, a DK-elnök esze azonban csak azon jár, hogyan tudna újra hatalomra kerülni
ĀA rezsicsökkentés fenntartásával továbbra is minden család havi 181 ezer forintot spórol
ĀEgymást vádolja a történelmi választási vereségért Gyurcsány és kirúgott kapitánya
ĀPesterzsébet alpolgármestere a számlái alapján 2019 ősze óta csaknem 2,6 millió forintot költött üzemanyagra közpénzből
ĀKarácsony Gergely szociálpolitikai főtanácsadója tétlenül nézte az erőszakot
ĀKiszoríthatják Tóth Csaba politikai eltartottjait a városüzemeltetési önkormányzati cégből
ĀA párt szakpolitikusa erről tévéstúdióban számolt be
ĀA DK-s Kálmán Olga felvetésére reagált a Fidesz
ĀA Fidesz szerint a DK még a nyugdíjasokra is rászabadítaná a háború árát
ĀFidesz: Ha Gyurcsányékon múlna, a magyarokat az elmúlt hét hónapban sem védte volna semmiféle árstop
ĀSzabálytalanul, nem a hivatalos székhelyén tárolta a DK azokat a könyvelési dokumentumait, amelyek egy 2018-as irodatűzben elégtek
ĀAz Állami Számvevőszék szerint a párt nem biztosította az állampolgárok számára a közpénzek felhasználásának ellenőrizhetőségét
ĀA DK csak hitegette a dabasi MSZP-t, akkor fizettek, amikor megtudták, hogy nyilvánosságra kerülhet az ügy
ĀBotrányos kijelentést tett a DK gazdaságpolitikusa, őket tényleg hidegen hagyják a magyar érdekek + VIDEÓ
ĀA DK álságos javaslataira reagált a nagyobbik kormánypárt
ĀA Fidesz szerint a baloldal belerángatta volna Magyarországot a háborúba, eltörölte volna a rezsicsökkentést, megszavazta volna az olaj és gáz elzárását
ĀNacsa: Szoros szövetségeseiket is fenyegetik beszéd közben a baloldalon
ĀGyurcsány embere azt merte mondani, Trianonnak köszönhetik a határon túli magyarok a szabadságukat - Fidesz: Azonnal távozzon a közéletből!
ĀMind az ársapka, mind a rezsicsökkentés tekintetében a fenntarthatatlanságról beszél a baloldal, a „szakértői” romboló hatásúnak, törvénytelennek tartják ezeket az intézkedéseket
ĀA korábbi vezető szerint a DK fasiszta tagozatát nem lehet megmenteni
ĀA DK több tucatnyi intézményt szüntetne meg
ĀA DK-tól szabadulni igyekvő párt tisztújításán meglepő eredmény született