A digitalizáció erősítéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács
ĀA testület négy területen javasol intézkedéseket a kormánynak - közölte Varga Mihály
ĀA testület négy területen javasol intézkedéseket a kormánynak - közölte Varga Mihály
ĀTavaly a biztosítók számos olyan fejlesztést vezettek be néhány hét vagy hónap alatt, amelyek azelőtt akár évekig is eltartottak volna – mondta Pandurics Anett, a Mabisz elnöke
Ā„A pénzforradalom feleslegessé teheti az EU bankrendszerét; még néhány technológiai áttörés, szabályozási lazítás és az EU bankrendszere helyére közel nulla költséggel működő digitális pénzügyi cégek lépnek”
ĀBódis József: A digitális átalakulás korszakában a tudás átadásának egyre inkább felértékelődő forrását a hálózatok jelentik
ĀIzer Norbert: Több mint két hete minden számlára rálát az adóhivatal
ĀMagyarország a 2021-2027-es időszakban az európai uniós tagországok közül várhatóan a hatodik legtöbb forrást kapja az ilyen irányú fejlesztésekre a Századvég szerint
ĀA mostani digitalizációnak köszönhetően eredeti védjegyek, termékcímkék, a Központi Védjegyértesítők számai érhetők el
ĀVarga Mihály a VIDEOTON EAS Kft. fejlesztésével példálózott
Ā„Az agrárium szereplői magasabb színvonalon és hatékonyabban állíthatnak elő a fogyasztók igényeinek még inkább megfelelő termékeket”
ĀA Black Friday már több alkalmat jelent a karácsony előtti szezonban, a vásárlók körében nagy népszerűségnek örvendenek, és ilyenkor jelentős az árukészlet
ĀVarga Judit: A magyar igazságszolgáltatási rendszer hatékonysága megfelel az európai elitének
ĀFelgyorsul a digitalizáció
ĀAz elektromobilitás fejlesztése
ĀMagyarországon a verseny 813 fő részvételével zajlott
ĀA jegybank ajánlásokat fog megfogalmazni a digitális fejlesztések ösztönzésére
ĀA feladatok matematika, környezetismeret, természetismeret, földrajz, biológia, kémia és fizika tantárgyból lesznek elérhetőek
ĀSchanda: Fel kell készülni a gyorsan változó digitális világ veszélyeire is
ĀA digitális gazdaság egyre nagyobb súlyt képvisel Magyarországon
ĀDigitális Jólét Program Hálózatnak köszönhetően 1437 településen, 1768 ponton közel 1800 mentortól kaphat eligazítást
ĀA digitalizáció keretében elektronikus adatszolgáltató rendszert hoztak létre és működtetnek a számvevőszéknél
Ā„Ez az ellenőrző szervezeteknek is kiemelt feladatokat jelent”
ĀFekete Péter: Nincs ma az EU-nak olyan országa, ahol ne tartanák kiemelt prioritású kulturális ügynek a nemzeti kultúrkincs digitalizálását
ĀFeldman Zsolt: A cél, hogy Magyarország aktív részese lehessen a szektorban zajló technológiai robbanásnak
ĀITM: Szükség van arra, hogy a vállalatok növeljék kreativitásukat, innovációs képességeiket
ĀCseresnyés Péter: Az elmúlt években évi mintegy hat százalékkal bővült a hazai kiskereskedelem
ĀA kormány az összes állami fenntartású általános és középiskolában wifi-hálózatot épít ki, a munka első fázisa pedig már le is zárult 2594 intézményben
ĀA digitális gazdaság súlya ma már óriási Magyarországon, a GDP 21 százalékát termeli meg ez a szektor, egyre nagyobb az igény az informatikus szakemberek iránt
ĀDigitálisan jegyzetelhető, interaktív előadások, otthon is visszanézhető és értékelhető tananyag, interaktív táblák
ĀSikeres volt a budapesti nemzetközi távközlési konferencia, a kormány tárgyalásokat kezd arról, hogy 2023 és 2026 között minden ITU-eseményt hazánk rendezhessen
ĀA teljes magyar GDP több mint 20 százaléka közvetlenül a digitális iparból származik, és a szektor 400 ezer embert foglalkoztat - Két szolgáltató teszthálózaton mutatja be az ITU budapesti konferenciáján az 5G technológiát