Továbbra is Deutsch Tamás a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke
ĀAmikor 2015 decemberében átvette a szervezet irányítását, 96 tagja volt a SOSZ-nak, jelenleg pedig már 518
ĀAmikor 2015 decemberében átvette a szervezet irányítását, 96 tagja volt a SOSZ-nak, jelenleg pedig már 518
ĀAz Európai Bizottság bemutatta a 2021. évi uniós költségvetés tervezetét
ĀDeutsch: Magyarország ellen dolgoznak a magukat jogvédőnek nevezők az uniós büdzséről szóló viták során
ĀA Fidesz EP-képviselője szerint tiltott pártfinanszírozás problémáját is felveti a baloldali kamuvideó
ĀMorálisan elfogadhatatlan, hogy a gazdag országok több pénzt kapjanak, mint a szegények
Ā„Szándékos félrevezetés”
Ā„Ez egyet jelent azzal, hogy Brüsszel a magyar alkotmányos keretek megváltoztatásán munkálkodik”
ĀA pártcsalád elnöke liberális elefánt egy kereszténydemokrata porcelánboltban, szomorú és szánalmas helyzetet teremtett – fogalmazott lapunknak Deutsch Tamás
ĀAz MSZP-s politikus több ezer milliárd forinttal kisebb összeget javasol Magyarországnak, mint ami az Európai Bizottság nemrégiben ismertetett javaslatában szerepel - mutatott rá Deutsch Tamás
ĀEgy ország jobb teljesítményét nem lehet azzal büntetni, hogy kevesebb forráshoz jut, míg a rosszabbul teljesítő ország jutalmul többet kap – közölte Deutsch Tamás
ĀNem fordulhat elő, hogy a szegényebb tagállamok finanszírozzák a gazdagabbakat - emelte ki Győri Enikő
Ā„Az EP-nek nem értelmetlen ideológiai csatározásokra, hanem a válság következményeinek felszámolására kellene koncentrálnia”
ĀA jelentés egyértelműen kimondja, hogy Magyarországgal kapcsolatban a 2010 előtti időszakban gyökerező, rendszerszintű pénzügyi visszaélések jelentik a legfőbb problémát
ĀDeutsch: Az Európai Parlament zárszámadási jelentése egyértelműen kimondja, hogy a 2010 előtti időszakban gyökerező rendszerszintű pénzügyi visszaélések és korrupciós ügyek a problémák okozói
Ā„Ugyanazok támadják ma Magyarországot, akik a bevándorlás elutasítása és a határkerítés miatt is támadták” + VIDEÓ
Ā„A koronavírus-törvény miatt a magyar kormánnyal szembeni durva és igazságtalan támadások tévesnek bizonyultak”
ĀDeutsch Tamás: A baloldal elvárásainak való megfelelésre törekedni sosem volt győztes stratégia a kereszténydemokrata pártok számára.
ĀAz EP-képviselők szerint Donald Tusk kijelentései messze túlmennek minden határon
ĀA legfontosabb dologért küzdünk most, az emberek életéért, ezt semmi sem előzheti meg – emlékeztetett Deutsch Tamás a kormányt ért támadásokat illetően
Ā„Ez az egész uniós támogatás dolog pontosan olyan, mint a Loch Ness-i szörny: sokan beszélnek róla, de senki sem látta”
ĀA Fidesz a LIBE állásfoglalására válaszolt
ĀAz EP-képviselő Manfred Weber 7-es cikkelyhez kapcsolódó szavaira reagált
ĀDobrev Klárától, az EP alelnökétől is egyértelmű magyarázatot vár a Fidesz
ĀAz EP olyan határozatot akar elfogadni, amely működésének alapját biztosító szerződésekbe ütközik - szögezte le Győri Enikő
ĀA fideszes politikus Karácsony Gergely Áder Jánost kritizáló bejegyzésére reagált
ĀAz ellenzék politikusai folyamatosan és egyre agresszívabban áskálódnak Magyarország ellen - mondta a kormánypártok brüsszeli delegációvezetője
ĀDeutsch Tamás: Olyan új menekültpolitikát kell kialakítani, mely megállítja a bevándorlást, az Unió határain kívül képes kezelni a menedékkérelmek elbírálását és hatékony kitoloncolási rendszert hoz létre