Fekete-Győr baloldali belháborút robbantott ki
ĀHétértékelő. Gyurcsány láthatóan már érzékeli, hogy az oltásellenes hangulatkeltés tévút, Jakab Péternek viszont korántsem ilyen gyors a reakcióideje – mondta Deák Dániel
A protestszavazatokban reménykedik a baloldal
ĀHétértékelő. Elhibázott politikát folytat a nyugdíj kapcsán az ellenzék
„Gyurcsány nyugdíjügyben önmaga paródiájává válik”
ĀA bukott kormányfő most úgy támadja a tizenharmadik havi nyugdíjat, hogy Bajnaiék éppen miatta vették el – mondta Deák Dániel
A baloldal az emberek egészségét kockáztatja
ĀHétértékelő. Deák Dániel: A hatékony kormányzati lépéseknek hála, a vakcinaháborúban hazánk jól áll, így az elsők között vezethetünk be tavasszal lazításokat az EU-n belül
Politikai okokból támadja a baloldal a vakcinákat
ĀA XXI. Század Intézet videóelemzésben mutat rá az okokra + VIDEÓ
Felpörgött a baloldali álhírgyár
ĀHétértékelő. Az ellenzék az oltásellenességből akar politikai hasznot húzni, emiatt indított petíciót például a kínai készítmények ellen – közölte a XXI. Század Intézet vezető elemzője
Kormányzásképtelen turmixellenzék
ĀA paktummal a baloldali pártok feladták identitásukat a hatalomtechnikai alkuk oltárán – összegzett Deák Dániel
Nemzetállamok és globalisták harca
ĀHétértékelő. Erőszakos kampányra készülhet a baloldal – vélekedett lapunknak Deák Dániel
Újabb balliberális kudarc az unióban
ĀHétértékelő. Az Európai Bizottság nem adta fel azt a törekvését, hogy bevándorlók tízmillióit telepítse le véglegesen Európában, állampolgárságot is adnának a migránsoknak
Deák: Demokráciáktól idegen, hogy valaki dinasztikus alapon építsen politikai pártot
ĀElena Ceausescu nyomdokain
Gyurcsányék harapófogójában a baloldal
ĀA bukott kormányfő szépen felépített stratégiáját a többi ellenzéki párt nem ismerte fel időben – értékelt Deák Dániel
Ismét sikert hozott a magyar-lengyel együttműködés
ĀA balliberális többségű EP szinte mindent elveszíthet, amit beleírt a „jogállamisági mechanizmusnak” nevezett törvénytervezetbe + VIDEÓ
Álhír a lengyel vétó feladása
ĀHérértékelő. Mateusz Morawiecki és Orbán Viktor egyezsége világos: csak akkor írják alá az uniós megállapodást, ha az mindkét országnak elfogadható – mondta Deák Dániel
A kamupártok megjelenése senkinek nem jó
ĀA választási törvény szigorítása éppen az ellenzék korábbi követelését teljesíti, hiszen közös listán indulnak
Brüsszel miatt nincs egyezség
ĀHétértékelő. Az Európai Unióban felrúgták a tagállamok júliusi megállapodását is, amikor mind a huszonhét állam- és kormányfő igent mondott a költségvetésre és a segélyalapra
Soros kottájából játszik minden balliberális párt
ĀDeák Dániel: Az alapjövedelem Európában a munka nélküli bevándorlók támogatásáról szól
XXI. Század Intézet: Brüsszel miatt nincs megállapodás az uniós költségvetésről
ĀAz Európai Parlament balliberális szembe akar menni az európai állam- és kormányfők megállapodásával és meg akarják büntetni hazánkat - mutatott rá Deák Dániel
Deák: A miniszterelnök-jelölti castinggal csak a tárgyalások megrekedését álcázzák
ĀKáros Gyurcsány-dominancia
Belső feszültséget szülhet Hadházyék befogadása
ĀSzél Bernadett lehet a Momentum eddig titkolt miniszterelnök-jelöltje
Különleges jogrendekkel védekezik Európa
ĀEz az eljárás egy általánosan bevett gyakorlat a kontinensen – emelte ki Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője + VIDEÓ
Nem áll le a baloldali álhírkeltés
ĀHétértékelő. A Soros György által is pénzelt Joe Biden győzelmével a puha demokráciaexport eszközét alkalmazó Obama–Clinton-időszak térhet vissza – mondta Deák Dániel
XXI. Század Intézet: Botrányos választással győzhet Biden
ĀMíg a Trump-adminisztráció partnerként tekintett Közép-Európára, nem úgy, mint egy diákra, akit ki kell oktatni, ez Joe Biden győzelmével negatív irányba változhat
„Közép-Európa rosszul járna Joe Bidennel”
ĀDeák Dániel: Hatalmas a tétje az amerikai elnökválasztásnak, és mivel egy globális nagyhatalomról van szó, annak eredménye a világ minden tájára hatással lesz + VIDEÓ
Baloldali álhírkeltés és provokációk
ĀHétértékelő. Nem csak a járvány elleni védekezést hátráltatják az ellenzékiek, hanem az általuk vezetett településeken egy év alatt szinte teljesen visszahozták a 2010 előtti világot
A liberális világrend végét hozhatja a járvány
ĀA demokrácia ugyanakkor velünk marad, amely már nemzeti alapú lehet – hangzott el a XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorában + VIDEÓ
A budapesti „színes forradalom” főpróbája
ĀXXI. Század Intézet: Hiába hozott létre a kormányzás ellen szivárványkoalíciót az ellenzék, kormányzásképtelenségük továbbra is nyilvánvaló
„Már a főpróbán elbukott a baloldali összefogás”
ĀA XXI. Század Intézet is elemezte időközi országgyűlési képviselő-választás eredményét - Varga Judit: Köszönjük Borsod, köszönjük Magyarország!
A momentumos „őszödi beszéde”
ĀHétértékelő. Még az a Karácsony Gergely is kampányolt az antiszemita Bíró Lászlónak, aki azt a Budapestet vezeti, amelyet judapestezett a jobbikos politikus
„A CEU volt a Soros-birodalom ékköve”
ĀDeák Dániel: Nem meglepő, hogy a Soros-hálózat minden eszközt bevetett a felsőoktatási törvény 2017- es módosításával szemben + VIDEÓ