Kosárcsatát nyert Kecskeméten a Debrecen
ĀA csata legeredményesebb játékosa a hazaiak finn légiósa, Ilari Seppala volt 21 dobott ponttal
Jégkorong: Debrecenben győzött a Csíkszereda
ĀAz egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc hétfőn folytatódik, ugyancsak Debrecenben
A Budapest Jégkorong Akadémia HC az országos bajnok
ĀAz egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye 3–1 lett a BJA javára
Jégkorong: Kapott gól nélkül bajnoki elődöntős a címvédő FTC
ĀA párharcot 2–0-s összesítéssel az FTC nyerte
Falco: Továbbra is veretlenül a tabella élén
ĀA sárga-feketék ezúttal Debrecenben őrizték meg magabiztosan hibátlan mérlegüket
Férfi röplabda Magyar Kupa: Három játszmában győzött a Pénzügyőr Debrecenben
ĀA párharc visszavágója január 9-én lesz Budapesten, az éremcsatákat március elején rendezik
Férfi kosárlabda NB I.: Debrecenben győztek Wittmannék
ĀA hajdúságiak sorozatban a harmadik vereségüket szenvedték el
Bajnokcsapathoz méltó módon intézte el a Falco a DEAC csapatát
ĀA feldobás után csak pár percig vezetett a debreceni csapat, aztán Perl Zoltánék akarata érvényesült
Visszavonult Blázsovics Péter válogatott röplabdázó
ĀMár nem szeretne játszani, mert félelem és aggodalom lenne benne
Végletekig kiélezett párharc után: A ZTE lesz a Falco kihívója
ĀAz utolsó másodpercben Mócsán Bálint kezében volt a DEAC továbbjutása, de a válogatott játékos dobása a gyűrűről kifelé pattant
Férfi kosárlabda: csak szerdán lesz teljes az elődöntő mezőnye
ĀHazai környezetben, újra hosszabbítás után egyenlített a DEAC
Edzésen esett össze a válogatott röplabdázó, csapattársa mentette meg az életét
ĀBlázsovics Péter néhány napja lett rosszul a DEAC Extraligás férficsapatának edzésén
Eurokupa: Kovács Adrián csapatáé, a Paris Basketballé a serleg
ĀA magyar szövetség közösségi oldalán gratulált a szakembernek, felidézve, hogy Kovács Adrián tavaly Bajnokok Ligája-győztes lett a német Telekom Baskets Bonn-nal, idén pedig már francia kupagyőzelmet is ünnepelhetett a párizsi együttessel
Hosszabbítás után bukta el fantasztikus győzelmi sorozatát a Falco
ĀVégig fej-fej mellett haladt a DEAC és a listavezető szombathelyi gárda, aztán a hajrában már a címvédőnek kellett kapaszkodnia
Jégkorong Erste Liga: győzött a DEAC és a Csíkszereda
ĀA Debrecen legyőzte a vendég Brassót, míg az erdélyiek Újpesten nyertek hosszabbítás után a liga csütörtöki játéknapján
Jégkorong Erste Liga: kiütötte a Csíkszereda a listavezető FTC-t, címvédőt vert a DEAC
ĀA másik két erdélyi összecsapáson vendégsiker született
Kosárlabda élvonal: a Szolnok legyőzte a Debrecent
ĀA harmadik negyedben lángra kapott az Olaj, és ezt a lendületet egészen a végéig tudta tartani
Jégkorong Erste Liga: Debrecenben nyert a címvédő
ĀA vendégek már a 3. percben megkezdték a gólgyártást, a 11. percben pedig már 0-3 volt az állás, Brance Orbán eddigre kétszer volt eredményes és gólpasszt is adott
Teljessé vált a DEAC kerete
ĀA felnőtt csapatnál újonc edző kiemelte, hogy voltak nehézségek a keret kialakítása során
Férfi kosárlabda: A DEAC és a Szolnok játszhat az ötödik helyért
ĀA helyosztós párharcok pénteki negyedik felvonásán a debreceniek hazai környezetben 88–79-re nyertek a Sopron ellen, míg a szolnokiak nagy csatában 85–83-ra diadalmaskodtak a Kecskemét vendégeként, így mindkét gárda 3–1-es összesítéssel lépett tovább
Futsal: hét gólt lőtt a címvédő Haladás
ĀA bajnokesélyes zöld–fehérek 7–1-re megverték a DEAC-ot a sportág NB I-es felsőházi rájátszásában
A Falco és az Alba Fehérvár is elődöntőbe jutott
ĀMindkét csapat magabiztosan, 3–0-ra nyerte negyeddöntős párharcát
Kosárlabda: a címvédő Falco kedden lezárhatja a negyeddöntős párharcot
ĀA mai meccsek után a ZTE KK és az Alba Fehérvár is 2–0-ra vezeti saját párharcát
A Falco megint kikapott, a Körmend és a DEAC újra győzött
ĀIdegenbeli veresége miatt az ASE Paks nem lesz ott az 1-8. helyért kezdődő rájátszásban
Válogatott hátvéddel erősít a Hydro Fehérvár
ĀVokla várhatóan az olasz Pustertal Wölfe elleni vasárnapi bajnokin már pályára lép
Csak a Sopron győzött idegenben
ĀA férfi kosárlabda NB I szerdai játéknapján az Alba Fehérvár, a Szolnoki Olaj és a Kecskemét is magabiztosan győzött hazai környezetben
Futsal: Debrecenben is gond nélkül nyert a címvédő
ĀA Haladás VSE győzelmével tovább erősítette listavezető pozícióját
Meglepetés a javából: otthon kapott ki a címvédő, egyben listavezető Falco
ĀA bajnoki címvédő sárga–feketék csak szenvedtek az egész mérkőzésen, a DEAC megérdemelte a sikert
Fontos mérkőzést nyert meg az FTC
ĀA biztos negyeddöntős helyezésért fontos összecsapáson a magyar bajnoki címvédő gyorsan előnyhöz jutott