A tavaly is népszerű, interaktív Kártyajáték című előadással búcsúzik a Zsámbéki Nyári Színház
ĀA negyvenedik nyári évad produkcióinak nagy része telt házzal ment
ĀA negyvenedik nyári évad produkcióinak nagy része telt házzal ment
ĀCseh Tamás, aki idén lett volna 80 éves, a település határában több mint hatvan éve zajló bakonyi indiánjáték alapítója
Ā14 éve, 2009. augusztus 7-én hunyt el a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, dalszerző
ĀMindez a székelyföldi Tusnádfürdőn július 18. és 23. között megvalósuló 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, a Tusványoson
Ā„Szükség van békességre, pártközi értelemben és a Kárpát-medencében egyaránt”
ĀA Beck-Szűcs duó folytatja Csengey Dénes–Cseh Tamás Mélyrepülés című lemezének zenés felnőttmeséjét
ĀHelyzetjelentések címmel emlékezik a nyolcvan éve született Cseh Tamásra a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) keddtől látható kiállítása
ĀAz előadóművész fia, András is fellépett a 80 éve született zenész emlékkoncertjén
ĀInterjú Márta Istvánnal, akinek élete évtizedeken keresztül összefonódott a legendás előadóval
ĀBereményi dalszövegei és Cseh Tamás zenéje kifejezte a rendszerváltás előtti magyar értelmiség életérzését
ĀVecsei H. Miklós, Szabó Balázs és Ratkóczi Huba idézi meg a legendát a Magyar Zene Házában
ĀSzeptember 22-től a hazai mozik műsorán a Bereményi kalapja című kreatív dokumentumfilm
ĀIdén nyolcadik alkalommal emlékeznek meg az elhunyt zenészről
ĀA Budai Vároltalmazó Közalapítvány felhívására 31 pályamunka érkezett be
ĀAz augusztus 14-i emlékest célja bemutatni azt a műfaji sokféleséget, amely Cseh Tamást jellemezte, a kínálatban a históriás énekektől a katonadalokig számos műfaj szerepel
ĀMeggyőződésem, hogy gondolat nélkül nem lehet hazaengedni az embereket egy fesztiválról – hangsúlyozta lapunknak Csúri Ákos, a Kőfeszt alapító-főszervezője
ĀA faültetéssel kezdetét vette a KŐFESZT, melynek célja, hogy a Káli-medencében ismét felpezsdüljön a kulturális élet - MH-VIDEÓ