Novák Katalin: A szuverenitás bölcsője a család
ĀA szombaton beiktatott államfő a családok nemzetközi napján köszöntötte a családokat
Simicskó István: A Kereszténydemokrata Néppárt a családok pártja
Ā„Minden társadalomnak, az egész nemzetnek és tulajdonképpen az egész emberiségnek a legfontosabb alkotóeleme: a család”
„A család biztos alap, amelyre egész életünket építhetjük”
ĀZsigó Róbert családokért felelős államtitkár a nemzetközi szinten is egyedülálló magyar családtámogatási programok eredményeire hívta fel a figyelmet
Salvini: A magyar kormány családpolitikája modellértékű
Ā„Létezik egy utánzandó modell, amely öt százalékkal emeli a születendő gyermekek arányát, ha Budapesten ez működik, miért ne működne Olaszországban is?”
A Fidesz sikere a jól felépített kampányának is köszönhető
ĀLánczi Tamás: A Fidesz hitelességét növeli, hogy az emberek a pénztárcájukon érzik, hogy egy nagy gazdasági erősödés történt az elmúlt 12 évben
Több mint 125 ezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást
ĀEddig több mint 205 milliárd forint támogatást ítéltek oda az igénylőknek
Semmiképpen nem állhat meg a fejlődés
ĀAz ellenzék álhíreket gyárt, személyeskedik és a fővárosi közlekedést tönkretevő Karácsony Gergellyel kampányol – mondta lapunknak Bóna Zoltán parlamenti képviselő
A magyarok többsége elégedett a kormány családpolitikájával
ĀA jövőben is ezt az irányvonalat támogatják
Több mint hetvenezerre nő a bölcsődei férőhelyek száma
ĀZsigó Róbert: 2010-hez képest több mint duplájára nő a bölcsődei férőhelyek száma, és mintegy négyszer annyi településen válik majd elérhetővé + VIDEÓ
Mostanra nagyjából minden családhoz megérkezett az adóvisszatérítés
ĀSzentkirályi Alexandra: A kormány több mint 600 milliárd forintot fizetett ki a gyermeket nevelő szülőknek
A baloldal növekvő, a Fidesz csökkenő pályára állította az államadósságot
ĀFidesz: Gyurcsány Ferenc vezetésével a baloldal működésképtelenné tette az országot, amely az államcsőd szélén állt
Megkezdődött a családi adóvisszatérítés utalása
ĀVarga Mihály: Minden jogosult család legkésőbb hétfőig megkapja, ha utalással kérték + VIDEÓ
Folyamatosan emelkedik Magyarországon a gyermekvállalási kedv
ĀA 2010-től elindult célzott és pronatalista családpolitika – az adókedvezmények, a családvédelmi akcióterv, az otthonteremtési program – hatására nő a termékenységi arányszám
Migráció helyett gyermekek
ĀDicséri Novák Katalin köztársasági elnöki jelölését és a magyar családpolitikát egy német lap
Gazdaságélénkítő családpolitika
ĀAz adókedvezmények, a csok, a babaváró támogatás jótékony hatása tetten érhető
Francia portál méltatta Novák Katalint
ĀA Boulevard Voltaire szerint hazánkban a családokat támogatják, nem pedig a migrációt bátorítják
„Ez nem magánszám, nem one-woman show”
Ā„A családbarát Magyarország olyan cél, amiért együtt dobban a szíve a legtöbb magyarnak, pártszimpátiától függetlenül”
Novák Katalin: A magyar családpolitika eredményei helyben is érezhetők
ĀA demográfiai adatok jó irányba mozdulnak, egyre több gyermek születik, egyre többen kötnek házasságot - mutatott rá a miniszter
Januártól duplájára emelkedik a babakötvényhez adott állami támogatás
ĀNovák Katalin: Ez egy olyan szülői megtakarítási forma, amelyet a gyerek vehet igénybe 18 éves korától
Fontos tárgyaláson járt Londonban Novák Katalin
Ā„Magyarország elemi érdeke, hogy a Brexit után is ápolja a brit-magyar kapcsolatokat”
Novák Katalin: A választás egyik tétje a családpolitika folytatása
ĀA 2022-es költségvetésből 3500-3600 milliárd forint kerül a magyar családokhoz, ez három és félszerese a 2010-es 960 milliárd forintnak - mutatott rá a miniszter
Varga Judit: Európa jövőjéről, kicsit másképp
Ā„Közös felelősségünk a családok támogatása, hiszen családok nélkül nincs Európa, gyermekek nélkül pedig nincs jövő!”
Orbán Viktor: Egy héttel meghosszabbítjuk az oltási akcióhetet
Ā- A harmadik oltás biztosan életmentő oltás - December 20-tól érkeznek az 5-11 éveseknek való vakcinák - A Magyar Kormány nem a multik, hanem az emberek oldalán áll - Ha a baloldal nyer, adóemelések és munkanélküliség jön + VIDEÓK
Élesen szemben áll a leendő német vezetés és a közép-európai országok értékrendje
ĀEgymás mellett élés vagy viták várnak az unióra
