Szeptember elsején 4,8 milliárd forintos pályázati kiírás jelenik meg civil szervezetek támogatására
ĀSzalay-Bobrovniczky Vince hangsúlyozta, a kormány a mostani válságos időben is fontosnak tartja ezen szervezetek segítését
ĀSzalay-Bobrovniczky Vince hangsúlyozta, a kormány a mostani válságos időben is fontosnak tartja ezen szervezetek segítését
ĀAz olasz hatóságok szerint olykor szinte közvetlenül a bűnözőktől veszik át a migránsokat a mentőhajók
ĀA jövőben társadalmi csoportok használhatják feladataik elvégzésénél és a kommunikációban
ĀÚjabb támogatásokról döntött a Pro Filii Alapítvány
ĀA törvény elleni hadjárathoz az Európai Parlament is csatlakozott
ĀA civil szervezetet Soros György is támogatja
ĀEz alkalommal 32 civil szervezet és húsz természetes személy kapott jelölést
ĀMegemelik a civil hajókra kivethető közigazgatási bírság mértékét, és szükség esetén a hatóságok le is foglalhatják őket
ĀSzázadvég: Mi minősül civil szervezetnek és mi nem?
ĀA volt kormányfő nevét nemcsak civil szervezet, közterület sem viselhetné
ĀNagyszabású akcióval kedveskedik a Ficsak 11 Alapítvány az Újbudára 2020 után költözött lakosoknak
ĀA felzárkóztatást 14 millió forinttal támogatja az E.ON Hungária Csoport
ĀA támogatásra rendelkezésre álló forrás több mint 388,3 millió forint, a pályázatokat július 27-én 14 óráig várják
Ā„Elutasítunk minden olyan törekvést, mely megszüntetné a civil szerveztek elszámoltathatóságát”
ĀA Fidesz EP-képviselői szerint elfogadhatatlan az Európai Parlament (EP) által szerdán megszavazott javaslat egy új „uniós civiltörvény” megalkotására
ĀÁtadták az Értékteremtő közösségekért díjakat - Herczegh Anita: Mi, magyarok a bajban hatalmas erővel tudunk összefogni
ĀA vita Magyarország és Brüsszel között nem a kitűzött cél, hanem az eszközök megválasztása körül folyt
ĀA munkánk nem lehet igazán sikeres a civil szféra képviselőinek támogatása nélkül - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter
ĀHosszú sorok állnak a nagyvárosok szegénykonyhái előtt, főleg a karitatív szervezetekre számíthatnak a rászorulók
ĀSzany önkéntes tűzoltó egyesülete gépjárművet tudott vásárolni a Magyar Falu Program segítségével
ĀTizennégy szervezet állított össze egy javaslatcsomagot a témában
ĀAz egyszerűsített pályázatok keretösszege a tavalyi 200 ezer forintról 300 ezer forintra nőtt
ĀSzalay-Bobrovniczky Vince: A jövő évben több mint kilencmilliárd forintra pályázhatnak a valódi civil szervezetek, álcivileket viszont nem kívánunk támogatni
ĀNem tett le a magyar kormány a politizáló szervezetek átláthatóságának biztosításáról
Ā„A hazánkkal szemben hozott ítéletek mögött felsejlenek az európai egyesült államok hívei, a nemzetállami szuverenitás lebontásán dolgozók, az európai jogot a tagállami fölé helyezők”
ĀDöntött az Európai Unió Bírósága