Fordulat az erőszakos antifák ügyében: Mással is gyanúsítják a budapesti embervadászokat
ĀImmár bűnszervezetben való részvétellel is gyanúsítja a radikális baloldali támadások feltételezett elkövetőit a rendőrség
Kábítószerrel kereskedő bűnszervezet ellen emeltek vádat Kecskeméten
ĀA bűnszervezet tagjait jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével, emellett az irányítót emberölés előkészületével és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolják
Nemzetközi embercsempész-hálózat egyik vezetőjét fogták el Romániában
ĀA magyar eljárásban eddig tíz gyanúsított van
Kábítószer-kereskedő bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Fejérben
ĀKokain, marihuána, extasy, amfetamin, illetve metamfetaminnal kereskedtek
Távol-keleti migránsokat Európába hozó embercsempész-hálózatot számoltak fel
ĀBűnszövetkezetbe tömörülve indiai, bangladesi, nepáli és Srí Lanka-i állampolgárok számára kértek és szereztek munkavállalói vízumot
Meggyilkoltak egy bírót az erőszak sújtotta mexikói Zacatecas államban
ĀEgy lövöldözés után találták meg Roberto Eliast sebesülten a kocsijában, életét már a kórházban sem tudták megmenteni
Több mint egymilliárdot csaltak el a közkasszából, most megfizetnek érte
ĀA nyomozás során gépjárműveket, hajót, ingatlanokat és bankszámlákat zároltak
Nemzetközi bűnszervezetet számoltak fel Sopronban
ĀAz összehangolt akcióban tíz kilogramm, különböző fajtájú kábítószert találtak, lefoglaltak több nagy értékű gépjárművet
Veszélyeztetik az arab klánok a jogállamot
ĀA bűnszervezetek tagjainak több mint fele külföldi Németországban, egyre több menekültet szerveznek be az illegális csoportok, a kitoloncolások ugyanakkor akadoznak
Több mint másfél milliárd forintnyi áfát csalt el egy bűnszervezet
ĀA cégláncolat látszólagos exporttevékenységet is végzett
A görög parti őrség felszámolt egy nemzetközi embercsempész-hálózatot
ĀA bűnszervezet már hónapok óta csempészett embereket