Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hétszázezer forintért segített jogosítványt szerezni
ĀA vizsgabiztosnak gyanússá vált, hogy a vizsgázó férfi nem volt korábbról ismerős a számára
Rendőrségi beszámoló a 2023-as bűncselekményekről a Fővárosi Közgyűlésen
ĀA BRFK jelentése szerint átalakult a bűnözés, és a kibertérben elkövetett bűncselekmények száma emelkedik
Rendkívüli mértékben nőttek a rasszista cselekmények Franciaországban
ĀAz idegengyűlölő és vallásellenes bűncselekményeket leggyakrabban Párizsban követik el, ahol csaknem háromszor több incidens történik az országos átlagnál
Mostantól a Nemzeti Gárda vigyáz az utasokra a New York-i metróban
ĀDrámaian megnőtt a bűncselekmények száma a keleti parti metropoliszban
Központi Nyomozó Főügyészség: Korrupciós bűncselekmények miatt négy ember került őrizetbe
ĀA bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott
Azt mondta zenét akar hallgatni, milliókat utalt át magának egy ismerőse telefonjáról a budapesti férfi
ĀCsaknem húszmillió forintról van szó
Egyre több fiatal lány vesz rész bűncselekmény elkövetésében
ĀA holland statisztikai hivatal felmérése szerint a lányokat leggyakrabban bolti lopással gyanúsítják
Késsel súlyosan megsebesítette feleségét egy józsai férfi
ĀA rendőrség tájékoztatása szerint a férfi többször megszúrta feleségét, majd magával is végezni akart
Répássy Róbert: A kormány célja, hogy a bűncselekmények áldozatai közül minél többen kapjanak segítséget
ĀA parlamenti államtitkár közölte, az állami áldozatsegítés nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelezettség is
Rétvári Bence: Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országává vált
ĀEgy évtized alatt a harmadára csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma
Emelkedett a bűncselekmények száma Németországban
ĀA német belügyminiszter szerint Németország továbbra is „erős jogállam és biztonságos ország”
Több mint 120 ezren váltak bűncselekmények károsultjaivá a Donyec-medencében
ĀAz orosz Nyomozó Bizottság (SZK) többezer kötetnyi anyagot gyűjtött össze
