India és Brazília cáfolta a nyugati sajtóhíreket, hogy nem támogatják a BRICS bővítését
ĀArindam Bagchi: Alaptalan spekuláció
ĀArindam Bagchi: Alaptalan spekuláció
ĀBabakov kijelentette, hogy Moszkva kiállta a nyugati szankciók próbáját
ĀBolívia is csatlakozna
ĀAz emberek a helyszínen azt mondták, hogy meg fogják védeni Putyin elnököt, mert szeretik
ĀAz egypólusú világ összeomlóban van az AFROCOM vezetője szerint
ĀAz amerikai dollárt fegyverré tették
ĀA Nyugattal szemben formálódó gazdasági szövetség valós alternatívát kíván nyújtani, de a bővítés nem lesz egyszerű
ĀKözös megegyezés született arról, hogy Putyin nem vesz részt személyesen a csúcstalálkozón
ĀKína még nem nőtt fel mindenben az Egyesült Államokhoz, de már Amerika sem a régi
ĀEgy volt CIA-tanácsadó szerint a két, nagy aranytartalékkal rendelkező ország az arany magas árfolyamának nyertese
ĀA szervezet jelenleg Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömöríti
ĀKorábban fontolgatták, hogy Kínába helyezik át a csúcsot, amely nem tagja az ICC-nek
ĀVlagyimir Putyin hétfő esti beszéde valójában arról szólt, hogy sikerült elhárítani az egyik legnagyobb akadályt az új hatalmi pólus kialakulásának útjából
ĀA közszolgálati egyetem szakértője szerint a globális GDP-növekedés tekintetében a pandémiát nem számítva az idei lehet a leggyengébb év a 2008-as válság óta
ĀSzergej Rjabkov a múlt héten kijelentette, hogy jelenleg mintegy két tucat állam fontolgatja a blokkhoz csatlakozást
ĀEgyre több állam mutat élénk érdeklődést
ĀAz ICC márciusban rendelte el az orosz elnök „letartóztatását”
ĀA német külügyminiszter szerint erre remek lehetőséget nyújt a BRICS tagok csúcstagálkozója
ĀAkár tizenkilenc taggal is bővülhet, és saját valutája lehet a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő blokknak
ĀKorábban Tunézia jelentette be, hogy fontolgatja a BRICS-csoporthoz csatlakozást az IMF-fel folytatott tárgyalások megrekedése miatt
ĀA találkozó során a venezuelai elnök a hírügynökség szerint bejelentette Caracas terveit a csatlakozásról
ĀA BRICS-csúcstalálkozóra augusztusban kerül
ĀA Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa értelmében az orosz elnököt le kellene tartóztatni a BRICS-csúcson
ĀA bank 2021-ben új tagként vette fel Bangladest, Egyiptomot, az Egyesült Arab Emírségeket és Uruguayt
ĀAz ország nem fog kitartani azon törekvése mellett, hogy megállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal
ĀEgy új pólus – vagy inkább pólusok szövetsége – van kialakulóban, amit Kína, Oroszország, Irán, Törökország és a „barátaik” alkotnak
ĀEgyre nagyobb Kína befolyása a globális stratégiai erőforrások felett