Az Európai Bizottság éjfélig várja London válaszát
ĀNagy-Britannia nem nevezett meg biztosjelöltet
ĀNagy-Britannia nem nevezett meg biztosjelöltet
ĀSzijjártó emlékeztetett, nincs garancia, hogy London rendezett módon távozik az unióból
ĀA jelenlegi tervek szerint az Egyesült Királyság kilépésekor elhagyná a vámuniót és a közös piachoz is nagyon korlátozottan férne hozzá
ĀAz ügyészség a Konzervatív Párt feljelentése nyomán rendelt el nyomozást
ĀA Brit Iparszövetség éves kongresszusán szólalt fel a miniszterelnök
ĀHa Brüsszel nem veszi komolyan, hogy egyes tagállamok aggódnak, akkor olyan tragikus fordulatok következhetnek, mint a Brexit, mondta az államtitkár
ĀLondon nem nevezett meg biztosjelöltet
ĀAz Egyesült Királyság csak az egységes Európa részeként játszhat globális szerepet, „csak együttesen léphetünk fel komplexusok nélkül a világ legnagyobb hatalmaival szemben” - mondta az Európai Tanács elnöke
ĀA brit kormányfő szerint a helyzet már a gazdaság működését is akadályozza
ĀAz Európai Bizottság arra számít, hogy London hamarosan felterjeszti kiválasztottját
ĀBarnier: Nehéz és aprólékos tárgyalások várhatók a kereskedelmet érintő kérdésekben
ĀAlapjogokért Központ:1 Ha az új bizottság a britek és a románok biztosa nélkül állna fel, az egyik lehetőségnek sem tenne eleget, és joghézag keletkezne
ĀJohnson: Csak a jelenlegi kormány ajánl a választóknak kész tervet
ĀA legradikálisabb EU-ellenes brit párt vezetője a Brexit-megállapodás elvetését kéri a miniszterelnöktől
ĀOktóber volt a hatodik hónap egymás után, amelyben csökkent a brit gyáripar teljesítménye
ĀSzázadvég: Brexit-népszavazássá válhat az előrehozott választás
ĀEz lehet az utolsó hosszabbítás. Kérem, hogy ezért a lehető legjobban használják ki ezt az időt - írta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke
ĀEzzel biztossá és hivatalossá vált, hogy az Egyesült Királyság nem lép ki az EU-ból október 31-én
ĀJanuár 31-ig elhalasztják az Egyesült Királyság kiválását az Európai Unióból
ĀAz Egyesült Királyság európai uniós kiválási határidejének újabb halasztását célzó brit kérelem jóváhagyásáról döntöttek a bennmaradó tagállamok kormányai
ĀHétfőn előrehozott választást kezdeményez a brit kormány
ĀA brit miniszterelnököt törvény kötelezte arra, hogy 2020. január 31-éig szóló hosszabbítást kérelmezzen
ĀLondon most az EU döntésére vár
Ā„A Brexit újabb halasztására a rendezetlen kilépés elkerülése érdekében van szükség”
ĀA testület leszavazta a megállapodás tárgyalásának menetrendjét - Tusk konzultációkat kezd a huszonhetekkel a kiválási határidő halasztásáról
ĀA miniszterelnök szerint az egyezmény minden eddiginél több döntési jogot telepítene vissza a brit demokratikus intézmények hatáskörébe
ĀA döntés most a brit parlamenten múlik - közölte az Európai Bizottság elnöke - Tusk: A rendezetlen távozás soha nem lesz az általunk preferált opció
ĀA képviselők kedden és szerdán részletes vitát tartanak és első menetben valószínűleg szavaznak is a 115 oldalas tervezetről