Továbbra is népszerű Farage Brexit Pártja
ĀEgy friss felmérés szerint a pártra a brit választók 33,4 százaléka voksolna az EP-választáson
ĀEgy friss felmérés szerint a pártra a brit választók 33,4 százaléka voksolna az EP-választáson
ĀEbben az esetben a népszavazást London részéről a mindenkori brit kormány északír-ügyi minisztere kezdeményezheti
ĀA brit miniszterelnök még nem ismertette közelebbről a tervezetet
Ā„Ebben a környezetben nem lehet abban bízni, hogy bármilyen megállapodást sikerülne végrehajtani”
ĀTheresa May már korábban jelezte, hogy nem indul a posztért
ĀTovábbá visszaszerzi az ellenőrzést bevándorlási politikája felett, és nem folyósít „további hatalmas összegeket” az EU költségvetésébe
ĀTheresa May a Munkáspárt vezetőjével tárgyalt, az egyeztetések ma tisztviselői szinten folytatódnak a kormány és a legnagyobb ellenzéki erő között
Ā„A jelenlegi EB munkáját minősíti, hogy emellett a britek kilépni készülnek az Európai Unióból”
ĀTusk: Akár 30 százalék eséllyel is bejöhet ez a forgatókönyv
ĀA rendszer március utolsó hétvégéjén indult el teljes körűen
ĀTheresa May brit miniszterelnök nem vesz részt a csütörtöki EU-csúcson sem, mert azon a következő öt évről van szó, a britek pedig ebben már nem érdekeltek
ĀA kormányfő beszámolt Barnier-nek a horvát EU-elnökség előkészületeiről, külön hangsúlyt fektetve Horvátország szerepére
ĀDavid Lidington: A kormány megkétszerezi erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a Brexit ne késsen sokat az EP-választások után
Ā„Hiba volt csöndben maradni egy ilyen fontos pillanatban”
ĀA Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország szabad akaratából mindig is Európához tartozott, az unióhoz 15 éve csatlakozott, a mérleg azonban vegyes
ĀHa az alsóház elfogadta volna a kilépési feltételeket tartalmazó megállapodást, Nagy-Britannia már nem lenne az EU tagja - fogalmazott a brit kormányfő
ĀA skót kormány a jövő hónapban beterjeszti az újabb függetlenségi népszavazás kiírását célzó törvényjavaslatot
ĀAz 1922 Bizottság azt kérte Maytől, vázoljon fel egyértelmű menetrendet a saját jövőjéről a Konzervatív Párt élén
ĀA brit munkavállalói állomány a voksolás óta több mint egymillióval bővült, de a többi EU-tagországból érkezők nettó hozzájárulása e növekedéshez nem érte el a 35 ezer főt
ĀA tagállamokban külön-külön elvégzett közvélemény-kutatások EP által összesített eredménye szerint a néppárt 180 mandátumra számíthatna a következő ciklus elején
ĀA Brexit Pártra 27 százaléknyian voksolnának
Ā„A múlt héten megadott hosszú halasztás az egyetlen megoldás a Brexit-stratégia újragondolására”
ĀA jelenlegi jogi alaphelyzet az, hogy ha az alsóház által eddig háromszor leszavazott Brexit-megállapodást nem sikerül elfogadtatni, akkor Nagy-Britannia vagy részt vesz az EP-választásokon
ĀA Labour nem kerülne abszolút többségbe
ĀA megállapodás nélküli Brexit egy későbbi időpontban továbbra sem kizárható
Ā„2019 történelmi jelentőségű választási év az EU számára, de a Brexit ügye eltereli a figyelmet erről”
ĀA kutatóintézet legfrissebb elemzése szerint az Európai Bizottság vezetője képtelen volt megfelelően kezelni a migránsválságot és a Brexitért is komoly felelősség terheli
ĀA huszonhetek október végéig tartó halasztást ajánlottak az Egyesült Királyságnak
ĀAz Európai Parlament semmiképpen sem hajlandó a kilépési tárgyalások újbóli megnyitására