Nem kap szigorú büntetést a részeg busztolvaj
ĀA borsodi férfi a szomszédos településig jutott a járművel
ĀA borsodi férfi a szomszédos településig jutott a járművel
ĀVádat emeltek egy férfi ellen, aki égő benzinespalackot dobott a fia házára
ĀNégy év szabadságvesztést kapott
ĀKijelentette, hogy a rendőrt megöli, vagy megöleti, illetve leköpte a hivatalos személyt
ĀA feladatuk többek között a szociális étkeztetéssel kapcsolatos térítési díjak beszedése volt
ĀA rendőrök többször felszólították az eszközök eldobására, erre a férfi vízzel leöntötte őket
ĀA kormány célja, hogy szélesítse a vidéki élet lehetőségeit
ĀA Debreceni Járásbíróság letartóztatta egy család hat tagját, akik csendháborítás miatt intézkedő rendőrökre támadtak június 21-én egy borsodi településen
ĀAz oevb azután tudta megállapítani a választás eredményét, hogy valamennyi szavazóköri jegyzőkönyv a rendelkezésére állt
ĀKörzetében Koncz Zsófia 343 szavazatot kapott, míg a baloldal botrányos jelöltje, Bíró László mindössze 76-ot, és csak 9 szavazat lett érvénytelen
ĀA Fidesz frakcióvezetője a parlamentben értékelte a vasárnap borsodi időközi parlamenti választás baloldali „teljesítményét”
ĀA XXI. Század Intézet is elemezte időközi országgyűlési képviselő-választás eredményét - Varga Judit: Köszönjük Borsod, köszönjük Magyarország!
ĀA Fidesz-KDNP jelöltje, Koncz Zsófia leadta már a szavazatát