Megszűnt a korlátozások zöme Angliában
ĀA 60 éven felüli angliai korosztály tagjainak több mint 90 százaléka már a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető és hatáserősítő dózisát is megkapta
ĀA 60 éven felüli angliai korosztály tagjainak több mint 90 százaléka már a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető és hatáserősítő dózisát is megkapta
ĀMegszűnt pénteken a külföldről Angliába utazók indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés utáni teszt eredményét sem kell elkülönítésben megvárni
ĀOrszágszerte eddig több mint 35 milliót adtak be a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető dózisából - közölte a brit kormányfő
ĀA petíció szerint Blairt személyes felelősség terheli számtalan ártatlan civil haláláért, és emiatt háborús bűncselekmények vádjával kellene törvény elé idézni
ĀBoris Johnson: A vizsgálati adatok alapján az oltatlanok összességében nyolcszor akkora eséllyel kerülnek kórházba
ĀAzonnali hatállyal lemondott Lord David Frost, a brit kormány Brexit-ügyi államtitkára
ĀÚjabb életeket követelt az embertelen európai migrációs struccpolitika, de a vezetők csak egymásra mutogatnak
Ā„Most jött el az ideje annak, hogy fokozott együttműködéssel mindent megtegyünk e bandák összezúzása érdekében, mivel ezek a csoportok a szó szoros értelmében gyilkosságokat követnek el büntetlenül”
ĀA brit kormány, az egyház, de még a parti őrség is megkönnyíti a bevándorlók tengeri átkelését, Macron elnök pedig ebből politikai tőkét kovácsol
ĀA francia elnök sorozatos diplomáciai kudarcai az Európai Unió tekintélyét is alááshatják
ĀKéptelen az őszinte szembesülésre az iszlamizmus súlyosbodó problémáját illetően a brit politikai elit
ĀA legutóbbi időszak afganisztáni fejleményei csak megerősítik elkötelezettségünket, hogy szilárdan őrizzük a szabadságba és a demokráciába vetett hitünket - fogalmazott a brit miniszterelnök
Ā Afganisztán nem válhat ismét a terrorizmust segítő országgá - szögezte le a brit miniszterelnök - Michel: Összehangolt fellépés szükséges a terrorizmus fellángolásának megakadályozásra - Merkel: A migráció nem akut téma
ĀTörökország nem fogadja be az uniós tagállamok afgán segítőit - Tanácskozásra invitálta a hét legfejlettebb ország vezetőit Boris Johnson az evakuáció ügyében
ĀA brit miniszterelnök és felesége idén karácsonyra várják második közös gyermeküket
ĀII. Erzsébet is fogadta a német kancellárt
ĀA delta nevű vírusvariáns terjedése miatt döntöttek így - közölte Boris Johnson
ĀBoris Johnson: Garantálni kell, hogy a világot soha ne érje ismét készületlenül egy ilyen járvány
ĀLétfontosságú, hogy ne ismétlődjenek meg a járvány elmúlt másfél éve alatt elkövetett hibák – hangsúlyozta Boris Johnson a hét vezető ipari hatalom találkozójának megnyitóján
ĀA G7-találkozó előtt újra fellángolt a vita a Brexit-megállapodás körül, ebben már a Joe Biden vezette Fehér Ház is aktívan hallatja véleményét
ĀA Brexit nem hozta meg a polgároknak az országhatárok effektív védelmét, mutat rá egy napokban készült jelentés
ĀBoris Johnson 2019 decemberében jegyezte el Carrie Symondsot
ĀAbszurd az állítás, hogy Orbán Viktor elszigetelődött Európában