Csoda történt: még több alkoholbolt nyílik Szaúd-Arábiában
ĀA szeszes italokra vonatkozó tilalom immár 74 éve van érvényben
ĀA szeszes italokra vonatkozó tilalom immár 74 éve van érvényben
ĀMegszűnik egy népszerű hazai üzletlánc
ĀMegnevezték a demencia egyetlen, a bolti vásárlás során elkövetett hibából történő felismerésének módját
ĀMentőakciót indít a bezárás előtt álló patinás Püski-féle budapesti könyvesbolt megmentésére a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetsége
ĀA Mariko Aoki-jelenségként ismert érzést először 1985-ben írták le Japánban
ĀSörösdobozokkal támadt a vásárló a Tesco biztonsági őrére, óriási balhé tört ki
ĀTalán nem is tud róla, de súlyos szabálysértést követ el az, aki így jár el bevásárlás közben
ĀA szemtanúk által készített videókon az látható, hogy a férfi bombát ugrott az akváriumba
ĀEgy vásárlónak tűnt fel, hogy valami nem stimmel
ĀDecember 10-ig minden üzletnek el kell döntenie, hogy nyitva tart-e
ĀA videón jól látszódik, hogy október 7-én mit műveltek a terroristák a boltban
ĀKözeleg az ünnepi bevásárlások, és az azzal járó stressz ideje
ĀAkkorát kapott, hogy mozdulni sem tudott
ĀNem tudni, mi vezetett a dulakodáshoz
ĀA támadó megijedt, és el is szaladt
ĀA holland statisztikai hivatal felmérése szerint a lányokat leggyakrabban bolti lopással gyanúsítják
ĀEd Sheeran műszakot vállalt egy Lego üzletben és élőben énekelte a Lego House-t a vásárlók legnagyobb örömére
ĀCigarettát akart lopni a rabló
ĀA boltokban már nem találunk hazai termesztésű bogyós gyümölcsöt
ĀAz első hétvégén 200 ezren találtak rá a legjobb ajánlatokra