Szijjártó Péter: Az elmúlt két évben sikerrel óvtuk meg Magyarországot a háborútól
ĀHazánk sikerrel állt ellen minden külső nyomásnak, ez csakis az Európában egyedülálló politikai stabilitás miatt volt lehetséges – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Biatorbágyon
Tragédia: halálos háztűz Biatorbágyon
ĀEgy ember meghalt, miután kigyulladt egy hétvégi ház kedd hajnalban Biatorbágy ürgehegyi részén – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Menczer Tamás: a biztonságot meg kell védeni és a közösségeket meg kell erősíteni
ĀA nyilvános presbiteri gyűlésen a térség fideszes országgyűlési képviselője arra emlékeztetett: a világ a válságok korát éli, és olyan kihívásokkal találja szembe magát, amelyekre korábban nem sokan gondoltak
Vádat emeltek egy 30 milliós rablás ügyében
ĀAz cégvezető a munkavállalók bérét vitte, amikor ketten rátámadtak
Menczer: Egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben
Ā„A magyar emberek büszkék, tudnak és akarnak dolgozni, ezért mi a segélyek helyett mindig a munkahelyeket és a munkát választjuk”
Már több mint egymillió embernek nyújt a kormány segítséget
ĀA bértámogatási programra már 125 ezer ember jelentkezett, akik havonta és egyénenként több mint százezer forintos támogatást kaphatnak - Schanda Tamás államtitkár és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egy biatorbágyi cukrászdában jártak - VIDEÓ