Felborult egy migránshajó, többen meghaltak
ĀTöbben már útközben életüket vesztették a túlzott testhőveszteség miatt
ĀTöbben már útközben életüket vesztették a túlzott testhőveszteség miatt
ĀA bűnbandák „áttelepültek” a boszniai, horvátországi határ térségébe
ĀMintegy nyolcszázezer, hazáját elhagyó szíriai él Libanonban
Ā2023-ban legkevesebb 729-en haltak meg a tunéziai partoknál
ĀAz 5,1 milliós országba bevándorlók száma a koronavírus-járvány vége után jelentősen nőtt
ĀBejelentették, hogy a riasztórendszert tovább bővítik a folyómenti és mocsaras határszakaszokon
ĀAz olasz állam évi 34 millió eurót szán a táborok működtetésére
ĀMeg kell védeni az üldöztetés, a háború, a népirtás elől menekülőket, de a mai migránsok nem ezek miatt menekülnek – vélekedett az államfő
ĀAz idén eddig 6560 menedékkérő érte el tengeri úton Olaszország partjait
ĀA hatóságok több mint hétszáz esetet tártak fel
ĀMagyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen és feltételek teljesülése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni
ĀA helyi önkormányzatok és az ellenzéki pártok fenntartásuknak adtak hangot
ĀAggályok merültek fel a vízumkérelmével kapcsolatban
ĀHárom éven belül 1500 menekültet hoznak Líbiából Itáliába
ĀAz utóbbi időben oly mértékben megnőtt a benyújtott menedékkérelmek száma, hogy veszélybe került a rendszer működőképessége
ĀA kérvényezők legtöbbje unión kívüli ország állampolgára volt
ĀRétvári Bence elmondta, a jogszabály célja, hogy migránsok még vendégmunkásként se érkezhessenek Magyarországra
ĀA folyón bajba került hajón 280-an utaztak
ĀTavaly akkora volt a migrációs nyomás, mint 2016 legkritikusabb időszakában
ĀDunja Mijatovic közleményében arra figyelmeztetett, hogy az európai kormányok egyre inkább figyelmen kívül hagyják ezen irányú kötelességeiket
ĀAz előző évhez képest a születésszám csökkent, és a korábbinál kevesebb bevándorló érkezett, miközben az országból elvándorlók száma növekedett
ĀAzok, akik jogi alap nélkül az Egyesült Államokba érkeznek, gyakran jelentős összegeket fizetnek
ĀJelezte, az ismeretlen identitású embereket továbbra is beengednék az unió területére
ĀVidéken a mezőgazdaság dominál, a migránsok nem szívesen telepednek le ezeken a területeken
ĀA parti őrség tavaly csaknem ezer migráns holttestét találta meg az ország partjainál
ĀSpanyolország tranzitvízumot vezet be február 19-től a repülőterein átszálló szenegáli állampolgárok számára
ĀKitért arra is, hogy a törökhöz hasonlóan a magyar kormány is azon az állásponton van, hogy haza kell térniük a bevándorlóknak
ĀA politikus hangsúlyozta, az EP szakbizottsága a szabályozás jóváhagyásával a Soros-terv elfogadásáról hozott döntést