Együttműködési megállapodást írt alá a 4iG SDT és a HM EI
ĀAz együttműködés egyik lehetséges formájaként a felek megvizsgálják egy közös vállalat alapításának lehetőségét is
ĀAz együttműködés egyik lehetséges formájaként a felek megvizsgálják egy közös vállalat alapításának lehetőségét is
ĀA jegybank új vezetésének célja, hogy fejlett, likvid és transzparens tőkepiac segítse a magyar vállalkozások tőkeellátását
ĀAz informális beszélgetés során a pénzügyi folyamatok jobb megértését az MNB és a BÉT támogatta
ĀAz Oroszországból induló és oda irányuló nemzetközi fizetési szolgáltatásait az OTP csoport már korábban jelentősen korlátozta
ĀEgyetlen értékpapír tőzsdei kereskedésének felfüggesztésére sem volt szükség
ĀA negyedévben a társaság 75,6 százalékkal több, 68,5 milliárd forint adózott eredményt ért el, az elemzői konszenzus 57,8 milliárd forint volt
ĀA vezető részvények mind heti, mind éves összevetésben erősödtek
ĀAz összforgalom 34,774 milliárd forintról 35,452 milliárd forintra emelkedett.
ĀA cégcsoport részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek
ĀÚjabb ötven hazai cég vált tőzsdeképessé
ĀSzerinte is az infláció mértéke aggasztóvá vált
ĀAz ESG-megfelelés mára egy egészen új dimenzióként jelent meg a kibocsátók életében
ĀA társaság árbevétele 209,653 milliárd forint volt, 24,8 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint
ĀAz első negyedévben 194,7 milliárd forint adózás utáni eredményt könyvelt el
ĀAz elmúlt években értékes szakmai kapcsolat alakult ki a magyar és a kínai tőkepiaci szereplők között
ĀFolytatódhat az eladói nyomás Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint
ĀA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 211,04 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 45 481,08 ponton zárt kedden
ĀAz Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője, Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: A hét első két napján a BÉT zárva tartott, közben a nemzetközi befektetői hangulat pozitív volt
ĀVegyesen teljesítő részvények
ĀTöbb mint 9 milliárd forintos üzemi eredménnyel zárta konszolidált szinten az idei háromnegyedéves időszakot a cégcsoport