Sztrájkkal követelnek béremelést az egészségügyi dolgozók Romániában
ĀA szakszervezeti szövetség akkor is folytatja a sztrájk előkészítését, ha a kormány feloldja az egészségügyben a létszámstopot
ĀA szakszervezeti szövetség akkor is folytatja a sztrájk előkészítését, ha a kormány feloldja az egészségügyben a létszámstopot
ĀAz államtitkár kitért arra is, hogy az elmúlt 13 évben 18 ezer új óvodai férőhelyet hoztak létre, az óvónők száma pedig 30 ezerről csaknem 31 ezerre nőtt
ĀA döntés mintegy 140 ezer embert érint
ĀAz idei béremelésre a kormány létrehoz egy alapot, amelyben 340 milliárd forintot különít el
ĀA szakszervezetek elfogadták a munkáltató által készített bérmegállapodás-tervezetet
ĀAz elmúlt több mint tíz évben az ápolási díjra és a gyodra fordított költségvetési összeg több mint hatszorosára nőtt
ĀMegjött a brüsszeli garancialevél
ĀA miniszter hangsúlyozta: mindezt ráadásul a jövő évben is jelentős béremelés követi
ĀA béremelés több mint 56 ezer embert érint
ĀAz illetményemelés ezúttal 11 százalékot jelent átlagosan a Magyar Honvédségben
ĀIsmertetésük szerint a pedagógus minősítés és az intézményi tanfelügyelet eljárásait is újraszabályozzák
ĀA vállalatok jövőre legalább 5 százalékos béremelést hajthatnak végre
ĀNélkülözhetetlen a pedagógusok társadalmi elismertségének növelése
ĀAz Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén hallgatták meg a belügyminisztert
ĀA tárca a közleményben kitért arra, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére a legutóbb júliusban emelkedett, akkor 18 százalékkal
ĀA béremelések fedezetét a nemzeti költségvetés biztosítja
ĀSoha annyi iskola nem újult meg, mint az elmúlt évtizedben
ĀA jövő évi költségvetésben 240 milliárd forint van elkülönítve a mentők béremelésére
ĀVisszakérnék a korábbi bércsökkentést
ĀA mostani emeléssel 2010-hez képest a szakdolgozók bruttó alapbére átlagosan négyszeresére emelkedik
ĀKijelentette: A legfontosabb cél a pedagógus hivatás elismerése
ĀA Fidesz közleménye szerint a kormánypártok egyetértenek azzal, hogy a pedagógusok bérét jelentősen emelni kell
ĀA pedagógusok már rég megkaphatták volna a fizetésemelésüket, ha a baloldal nem áskálódna a saját hazája ellen
Ā2026-ra 800 ezer forint lesz a pedagógus-átlagbér
ĀGyurcsány Ferenc és társai több nyilatkozatban is elismerték, azon dolgoznak, hogy egy fillér se érkezzen Magyarországra
ĀAmikor a ma tüntetők szövetségesei voltak hatalmon, akkor a jogszerűen demonstrálóknak a szemét lőtték ki, emlékeztetett
ĀA tárca emlékeztetett arra, hogy az orvosok bére is emelkedett január 1-jével
ĀA kormány januártól 10 százalékos pedagógusbér-emelést tudott megelőlegezni
ĀA munkáltatók harminc százaléka maga kezdeményezte az emelést