A Kastély kölcsönbe című vígjátékkal nyitja a nagyszínpadi évadot a Békéscsabai Jókai Színház
ĀA főbb szerepeket Csomós Lajos, Csonka Dóra, Papp Barbara, Nagy Róbert, Bozsó József és Lénárt László alakítják
ĀA főbb szerepeket Csomós Lajos, Csonka Dóra, Papp Barbara, Nagy Róbert, Bozsó József és Lénárt László alakítják
ĀSeregi Zoltán igazgató közölte, hogy a Békéscsabai Jókai Színház színház saját halottjának tekinti a művészt
ĀA történelmi Magyarország középpontjában elhelyezkedő Békés vármegyei városban idén nyáron is lesz vígjáték, operett, musical, bohózat, komédia és könnyed bűnügyi történet is
ĀA társulat a maguk nemében különleges, de közönségvonzó darabokat igyekszik bemutatni
ĀJanuár 26-án mutatja be Shakespeare Macbethjét Pataki András rendezésében a Békéscsabai Jókai Színház a teátrum nagyszínpadán
ĀAz országgyűlés alelnökének Nyolcvan vödör levegőt című drámáját November 17-én mutatják be
ĀKiemelt cél a fiatalok bevonzása a nézőtérre
ĀA regény valós történelmi eseményekre épül
ĀGogol A revizor című szatirikus vígjátékával kezdődik a műsorfolyam
ĀPataki András Jászai-díjas rendező szerint az orosz szerző komédiája olyan, mint egy élő bábjáték
ĀDrakula legújabb története a magyar–román együttélés konfliktusait helyezi előtérbe
ĀA Vitéz lélek a nemzeti összetartozás napján tekinthető meg
ĀHagyománnyá vált Békéscsabán, hogy a színház művészei, meghívott vendégei és a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ lakói együtt lépnek fel
ĀNégy nagyszínpadi, két kamaraszínházi és négy gyerekdarab bemutatóját tervezi a 2022/2023-as évadban a Békéscsabai Jókai Színház – jelentette be Seregi Zoltán.