2024. július 30.
Elhunyt a korábbi bokszkapitány idősebb Balzsay Károly
ĀAz edzősködés mellett a Testnevelési Egyetemen tanított, s a felsőoktatási intézmény 2020-ban mesteroktatói címmel tüntette ki
ĀAz edzősködés mellett a Testnevelési Egyetemen tanított, s a felsőoktatási intézmény 2020-ban mesteroktatói címmel tüntette ki
ĀA párizsi indulókra több edzőtábor vár a következő hónapokban
ĀA magyar szövetség tájékoztatása szerint a második versenynap 44 összecsapása közül kiemelkedett Balzsay Károly tanítványának Fodor Milánnal vívott mérkőzése
ĀA Budapesti Honvéd egy ezüst és egy bronzéremmel zárta a Bocskai István Ökölvívó Emlékversenyt
ĀSikeres sportolói pályafutás után sportigazgatóként tevékenykedik London olimpiai bajnoka
ĀA sportolók nagyon sokat utaznak a világban, és a külföldi utak alatt is a biztonság a legfontosabb - mondta lapunknak Balzsay Károly