Iványiék 246 millió forinttal tartoznak az adóhatóságnak
ĀAz Oltalom Karitatív Egyesület saját állítása szerint a dolgozók bére után több, mint egy éve nem fizettek járulékot, ezért indított eljárást a NAV
ĀAz Oltalom Karitatív Egyesület saját állítása szerint a dolgozók bére után több, mint egy éve nem fizettek járulékot, ezért indított eljárást a NAV
ĀUgyanaz a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon akar visszatérni a hatalomba, aki egyszer már tönkretette a magyar gazdaságot
ĀGyurcsány bábja az elmúlt hetekben-hónapokban számos alkalommal támadta a minimálbér intézményét, többször szükségtelennek is nevezte azt +VIDEÓ
ĀA Nézőpont Intézet választási listás eredménybecslése első látásra kísértetiesen egyezik az év eleji adataival
ĀA szocialista politikus 2014-ben a gazdasági minisztérium felgyújtásával, 2018-ban pedig Budapest közlekedésének teljes megbénításával akart kormányt buktatni
Ā„Teljesen mindegy, mit ígérget a Gyurcsány vezette baloldal, a 2006-os kampányt is végighazudták”
ĀÚjabb botrányos megnyilvánulás a Gyurcsány-féle baloldal miniszterelnök-jelöltjétől +VIDEÓ
ĀNem hagyjuk! - írta a miniszterelnök közösségi oldalán
ĀHáború a Gyurcsány vezette baloldalon: Gyurcsány Ferenc köztársaságielnök-jelöltnek Róna Pétert nevezte ki, akit viszont Király Júlia (volt) tanácsadó gazembernek tart
ĀA bukott miniszterelnök döntötte el, hogy ki indulhat és ki nem
ĀEmmi: A baloldal súlyos problémát és ápolóhiányt okozott azzal is, hogy bezárt több egészségügyi szakképző iskolát
ĀA hódmezővásárhelyi polgármester korábban Michael Jackson egymást követő plasztikai műtéteit állította párhuzamba a nemzeti tragédiánkat jelentő országhatár-átszabásokkal
ĀA baloldal lapja Sára Botondról közölt egy olyan tartalmat, mely sértette a pártatlanságot és az esélyegyenlőséget
ĀA baloldali miniszterelnök-jelölt sajátos módon fejtette ki a békediktátum általa vélt üzenetét
ĀHajnal Miklós már közgazdászként hivatkozott magára, amikor még magyar középiskolában tett érettségije sem volt
ĀAz MSZP-s pártvagyon privatizálása, széthordása és magánosítása
ĀMegszólalt a kesztyűbáb is: MiniFeri újabb összevissza hasbeszéde - Fidesz: A Gyurcsány-show mai adását láthattuk - Egy fékezett habzású Gyurcsány Ferencet kaptunk Márki-Zay Péter személyében - emelte ki lapunknak Nagy Ervin
ĀA baloldali listavezető a vakokat is megsértette
Ā„A baloldali kormányok idején „elvettek mindent az emberektől, amit el lehetett venni” - A Fidesz-KDNP hivatalosan is döntött Novák Katalin államfői jelöléséről +VIDEÓ
ĀSzázadvég: Januárról februárra 59-ről 62 százalékra nőtt a Márki-Zayról negatívan vélekedők aránya, miközben újabb szimpatizánsokat nem tudott szerezni a politikus
ĀÚgy tűnik, valóban képviselik a fasisztákat a szivárványkoalícióban - Kósa Ádám: A szivárványkoalíció jelöltjének szégyenlistája folyamatosan bővül + VIDEÓK
ĀHadházy Ákos neve hallatán láthatóan sokan kényelmetlenül érzik magukat Szekszárdon
ĀFelülírta a második világháború befejezése óta megkérdőjelezhetetlen civilizációs és erkölcsi, emberi és politikai elvet a baloldal kormányfőjelöltje
ĀAmennyiben érdekeik úgy kívánják, a globalisták a legszélsőségesebb csoportokkal is nyugodtan összefognak
ĀZsigmond Barna Pál: Súlyosan alkotmányellenes, a gyurcsányi boszorkánykonyha hangulatát idézi, a baloldal 2004. december 5-i gyűlöletkampányához hasonlóan ki akarja zárni a nemzetből a külhoni magyarokat
ĀAz ENSZ Emberi Jogi Tanácsában offenzíva indult a magyar gyermekvédelmi törvény ellen, a világszervezet tagjai a Soros-szervezetek álláspontját visszhangozzák
Ā„A marxista oktatás nem százszázalékos valóságtartalmú”
ĀIsmét egyértelműen látható, hogy a bukott miniszterelnök gúzsba köti a baloldal kormányfőjelöltjét
ĀKorábban a Jobbikot tekintette fasisztának Gyurcsány kesztyűbábja
ĀMár az uniós piaci tárgyalásokba is becsempészi a genderőrületet a baloldal