Utolsókból az elsők: Pedro Sánchez alakíthat kormányt Madridban
ĀA bukott miniszterelnök új esélyt kapott, de hét párttal kellene megegyeznie ahhoz, hogy többsége legyen
ĀA bukott miniszterelnök új esélyt kapott, de hét párttal kellene megegyeznie ahhoz, hogy többsége legyen
ĀMegnyilvánult Dobrev Klára. Az árnyékkormány árnyékminiszterelnöke kijelentette: „az a feladatunk, hogy visszavegyük az államot”. Hát, talán mégsem kellene
Ā2016-ban a magyar emberek egyértelműen elutasították a migránsok betelepítését
ĀA Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint ebben nincs semmi meglepő
ĀA tévedések közé sorolnánk azt is, hogy a gyurcsányi üzenet már ott elbukott, hogy a DK politikájának semmi köze nincs a szociáldemokráciához
ĀNem tudom, milyen lesz az ősz, az biztos, hogy az Országgyűlés ülésszaka elé időzítve megsűrűsödtek a nyilvánosságban az ellenzéki politikusok és egyéb éceszgéberek valóságleíró, -értelmező kinyilatkoztatásai
ĀGyurcsány Ferenc és az „általa uralt baloldal” továbbra is kiszolgálja a nemzetközi balliberális fősodort, amiből a magyar emberek nem kérnek
ĀAz Országgyűlésben a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagáltak a pártok
ĀA legnagyobb kormánypárt reagált az ellenzéki frakcióvezetők nyilatkozataira
ĀIsmét szómenése volt Gyurcsány Ferencnek. Álpátosszal teli beszédével megnyitotta a Demokratikus Koalíció őszi politikai idényét
ĀA külföldi befolyásszerzési kísérletektől óv a Fidesz frakcióvezetője
ĀA NAV költségvetési csalás és pénzmosás gyanúja miatt is nyomoz a baloldal kampánypénzei miatt
ĀA Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor nyomatékosította, a magyar emberek nem akarnak migránspárti, háborúpárti, genderőrületben vergődő Magyarországot
ĀA jelenlegi főpolgármestert, Karácsony Gergelyt támogatja majd a 2024-es önkormányzati választáson az MSZP, közölte Hiller István, a párt választmányi elnöke
ĀMár csak ez hiányzott nekünk, hogy végre Márki-Zay Péter is pártot alapítson. Mi még csak túléljük ezt, az ellenzék már nem biztos
ĀA tavalyi parlamenti választási kampány után több helyen is megfordult Lukácsi Katalin, most az MSZP-közeli portálnál folytatja
ĀNégy év alatt világossá vált, hogy Karácsony Gergely, mint városvezető kudarcot vallott, ami a kompetencia hiánya mellett az instabil koalíció szükségszerű következménye
ĀA felmérés azt is igazolja, hogy az Európai Unió és a legtöbb ország vezetésének álláspontja messze eltér a lakosság értékrendjétől és gondolkodásától
ĀA Jobbik volt elnökének visszatérése és pártalapítása mögött a bukott ellenzéki jelölt a Fideszt sejti
ĀNincs ellenzéki megújulás, nincs koherens mondanivaló, nincs kormányzóképesség – egyedül a pártalapítás lett a baloldal egyik látványos kényszercselekvése
ĀA SzázSzó Találkozó nem akart több lenni, mint ami: nyár végi közéleti összejövetel, ahol a résztvevők kimondják, amit gondolnak egymásról és rólunk
ĀA kispesti MSZP-sek ügyében többen is feljelentést tettek
ĀA hagyományos bal- és jobboldali pártok átalakultak, de ez nem azt jelenti, hogy hagyományos szavazóbázisuk értékrendje is velük változott
ĀA XXI. Század Intézet elemzője szerint a baloldali politikusok elvették a reményt a választópolgároktól
ĀMiközben Brüsszel a baloldalt kifizeti, nem adja oda a magyar családoknak, pedagógusoknak és vállalkozásoknak járó pénzt
ĀA politikus külön sikernek könyvelte el, hogy az EU ezt a támogatást közvetlenül a civileknek osztja
ĀHadházy Ákos szerint korrupciós nagykoalíció van a szocialista Horváth Csaba vezette kerületben
ĀA kormánypárt közleményben reagált Kálmán Olga és Molnár Csaba nyilatkozatára