Miért mondott le Izrael a válaszcsapásról? Itt vannak a háttéralku részletei
ĀBiden adminisztrációjának számos tagja palesztinbarát, az amerikai védelmi minisztériumban pedig Iránnal szimpatizáló tisztviselők is dolgoznak
ĀBiden adminisztrációjának számos tagja palesztinbarát, az amerikai védelmi minisztériumban pedig Iránnal szimpatizáló tisztviselők is dolgoznak
ĀUkrajna Észak-Korea rakétáinak a kísérleti terepe lett, ráadásul olyan, amelyhez hasonló az országnak korábban nem volt
ĀSzöuli tájékoztatás szerint a kilövést Phenjan körzetéből hajtották végre éjfél körül a Japán-tenger felé
ĀA szöuli közlés szerint a rövid hatótávolságú rakétákat Phenjantól déli területről lőtték ki keleti irányba, és mintegy 300 kilométer megtétele után a tengerbe estek. Két hónap óta ez volt az első észak-koreai rakétakísérlet
ĀHa mégis megteszi, Teherán retorziókra számíthat
ĀAz X közösségi oldalon megjelent CENTCOM-közlemény szerint az amerikai hadsereg „önvédelemből” mért csapást
ĀA húszi lázadók által kilőtt ballisztikus rakéta a vízbe csapódott, személyi sérülés nem történt és a hajóban sem keletkezett kár
ĀWashington fenyegető szavaira reagált Teherán
ĀA gabonát szállító Sea Champion felé két ballisztikus rakétát lőttek ki
ĀAz ilyen típusú rakéták által elkövetett legmasszívabb rakétatámadást 2024. február 7-én regisztrálták
ĀA hírt a japán parti őrség is megerősítette, hozzátéve, hogy a rakéta a tengerbe zuhant
ĀMoszkva és Phenjan korábban is tagadta, hogy bármilyen fegyverüzletet kötöttek volna
ĀÉszak-Korea jövőre fokozza a lőszer- és fegyvergyártását, valamit szorosabbra kívánja fűzi kapcsolatait a nyugatellenes erőkkel
ĀAz eszközt egy Szojuz–2.1b rakétával juttatták az űrbe
ĀNemrégiben Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított a Balti-tenger felé
ĀÉszak-Koreára nukleáris fegyverkezése miatt számos szankciót vetett ki az ENSZ, amelyek a ballisztikus rakétákkal folytatott tevékenységeket is tiltják
ĀBallisztikus rakétákkal támadták az ukrán fővárost, mintegy félszázan megsérültek
ĀÉszak-Korea sikeres földi kísérletet végzett el egy új típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétájával
ĀÉrdemes a kulisszák mögé pillantani
ĀBallisztikus cirkálórakétákkal lehet felszerelni
ĀA pleszecki űrközpontból a kamcsatkai Kura tesztpályára indítottak el egy interkontinentális ballisztikus rakétát
ĀA vadászgép modernizált változata a Kinzsal hiperszonikus ballisztikus rakétákkal új távlatokat nyit Moszkva előtt
ĀA Type 096 lopakodóképesség, érzékelők és fegyverzet tekintetében a legmodernebb orosz tengeralattjárókhoz fog hasonlítani
ĀMég hónapokba telhet, mire a frontra jutnak
ĀA kilövések egy nukleáris csapást szimuláló manőver részei voltak