Ausztria tavaly kétezernél kevesebb menedékkérő visszafogadását kérte Romániától
ĀA lap megkeresésére az IGI azt is közölte, hogy Bukarest 1724 menedékkérő visszafogadását jóvá is hagyta
Lékai Máté szerint a csapategység a válogatott legnagyobb erőssége
ĀA magyarok hétfőn 20.30-tól a házigazda Németországgal, majd szerdán 18 órától az olimpiai címvédő Franciaországgal találkoznak. A csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak
Lassítanak a tempón az osztrákok: erre számítson, ha autóval menne a szomszédba
ĀAusztria a jövőben egyszerűbben és gyorsabban vezethet be sebességkorlátozást
Szijjártó Péter: Magyarország számít Ausztria támogatására + VIDEÓ
ĀMagyarország célja, hogy az európai szabályozás végre tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot – hangsúlyozta
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Idén nyáron Magyarországon rendezik az osztrák derbyt + VIDEÓ
Ā156 éve minden évben megrendezik
A terrortól tartanak, nem lesz idén farsang a városban
ĀÓriási a felháborodás, de a szervezők nem merik bevállalni
Gyorshajtás miatt négy hétre bevonták az osztrák pénzügyminiszter jogosítványát
ĀA hivatal szerint alkoholszondát nem fújattak meg a miniszterrel a korai napszakra és az „ittasságra utaló gyanús jelek hiánya miatt”
Olyan kancellárja lehet Ausztriának, aki Orbán Viktort tekinti példaképének – el is kezdték sértegetni
ĀSzámtalan repesz fúródott a korábbi élsportoló testébe
Ukrajnából beszerzett rakétavetőkkel készültek iszlamista terrortámadásra Bécsben és Kölnben
ĀTöbb mint tíz embert vettek őrizetbe az osztrák és a német hatóságok
Bulgária megszigorította az uniós külső határ védelmét
ĀA lépést az Ausztriával kötött politikai megállapodás tette szükségessé
Kiderült, miért végzett áldozataival az osztrák sorozatgyilkos
ĀA kamasz végül maga jelentkezett a rendőrségen. Három áldozata között egy magyar férfi is volt
Nem akarnak megtanulni németül a migránsok Ausztriában
ĀSokan úgy vélik, szankcionálni kellene azokat a menedékkérőket, akik nem akarnak megtanulni németül