Augusztus 20-i interjú Prokopp Máriával
ĀA Széchenyi-díjas művészettörténész Esztergom kisugárzásáról, családi szellemről és Pannónia fényéről beszélt
ĀA Széchenyi-díjas művészettörténész Esztergom kisugárzásáról, családi szellemről és Pannónia fényéről beszélt
ĀSepsiszentgyörgyön 19 órától a Szent István-szobornál lesz ünnepi műsor
ĀAz érdeklődők a budai és pesti rakparton, a Városligetben, a Kós Károly sétányon és a Kapisztrán téren kapcsolódhatnak be a rendezvénysorozatba
ĀA múzeumi útlevelet a látogatók ingyen kapják, majd az egyes állomásoknál pecsételhetnek
ĀAz új helyszínnek köszönhetően a művészek először mutathatják meg tehetségüket és a műfaj sokszínűségét
ĀMegsütik a múzeum malomkő nagyságú kenyerét is
ĀAz események már délelőtt elkezdődnek a dóm közelében
ĀIdén újdonság, hogy a show keretében bengáli tüzek alkotnak úszó virágszőnyeget a vízen
ĀTizennégy minifesztivál mellett a Magyar Ízek Utcája és a hagyományos népi mesterségeket felvonultató Mesterségek Ünnepe is várja a családokat
Ā„A rendezvénysorozat szervezői elkötelezettek abban, hogy idén is méltó módon ünnepelhessük meg legfontosabb nemzeti ünnepünket”
ĀA Vörösmarty téren rendezik meg a Csárdafesztivált, amelyen hét csárda csaknem 150 féle ételt kínál
ĀHétfőn, augusztus 21-én a hagyományokhoz híven Nagyváradra érkezik a Debreceni Virágkarnevál négy virágkocsija
ĀAz augusztus 18-i fesztiválnyitó gálaműsor az Itthon, Nyíregyházán címet viseli
ĀA kedvezményes árak összesen több mint húsz fővárosi helyszínen lesznek érvényesek augusztus 18–20-án
ĀA Szent István-napi rendezvénysorozat részeként idén is ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe a budai Várban
ĀA torták minőségének védelme érdekében idén is csak az év végétől lesznek nyilvánosak a receptek
ĀA tűzijátékot idén is zenei aláfestés és narráció, továbbá épületfestés, drónjáték és fényshow színesíti
ĀKönnyen elérhető szolgáltatással segít az Országos Mentőszolgálat
ĀEhhez forrást, 2027-ig kétmilliárd forintot biztosítanak
ĀNegyvenezer pirotechnikai effekt, 4,5 kilométer hosszú fényjáték
ĀAz elkövető a rendőrök elleni támadáshoz szükséges eszközöket, így gázsprayt, illetve különböző kiszerelésű pirotechnikai kellékeket is beszerzett
ĀAzonnali hatállyal távozik a posztjáról az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke és a szervezet szakmai elnökhelyettese
ĀA már betárolt gázkészletek hazánk éves fogyasztásának harmadát fedeznék, amivel megelőzzük a húszszázalékos európai átlagot
ĀAugusztus 20-án éjfélig ki voltak világítva a középületek is
ĀSzínes programokkal, köztük piknikkel és szentmisékkel készülnek az amerikai magyar közösségek az ünnepre
ĀA fővárosban garantált lesz a fesztiválhangulat, számtalan program várja mind a kultúra, mind a gasztronómia szerelmeseit
ĀA miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjakat adta át Budapesten