Még a haját is leborotválta – rákosnak hazudta kislányát az anya, milliókat kaszált
ĀA hazugságokat olyan jól kitervelte az anya, hogy még a legidősebb lánya is elhitte
ĀA hazugságokat olyan jól kitervelte az anya, hogy még a legidősebb lánya is elhitte
ĀTöbbször is vásárolt már ilyen csoportokban, de eddig nem futott bele átverésbe
ĀTavaly óta drasztikusan nő az átutalásoknál, beszedéseknél elkövetett visszaélések értéke
ĀA Mátrix projekt jegyében a rendőrség bűnmegelőzési és -felderítési munkát végez
ĀA karácsony előtti időszakban elsősorban a színlelt tevékenységet végző internetes boltok jelennek meg
ĀAz olcsó produkció ellenére hetek óta a legnézettebb alkotások között szerepel
ĀMint kiderült, egy igazán okos, dörzsölt, sőt kissé aljas médiahekk, PR-mutatvány volt az egész
ĀKiszállították a kocsijából, megbilincselték a kocsi mellett, majd a földre fektették
ĀTöbb Facebook-csoportban is kiakadtak az emberek a Black Friday-akciók miatt
ĀA kicsalt összegeket sosem a saját számlájukra kérték, hanem ismerősökére
ĀKrisjanis Karins pedig kifejtette nekik nemtetszését az Ukrajnának küldött támogatásról
ĀEgy herendi férfinak több mint hétmillió forintjába került, hogy megpróbálta eladni a téli gumijait az interneten
ĀEzt a módszert hívják vishingnek
ĀAz OTP közleménye szerint csalók élnek vissza az elnök-vezérigazgató nevével a Facebookon
ĀFRICSKA. Már hússzor játszotta el, hogy szívrohamot kap egy litván férfi, amikor fizetésre kerül sor egy jobb spanyol étteremben
ĀMár többször is letartóztatták, de ő csak mosolyogva fogadja a rendőröket
ĀA csalók áldozatainak csaknem egyharmada mintegy 500 hrivnyát veszített
ĀMike Jeffries és férje, Matthew Smith orgiái kényszerítésnek és szexkereskedelemnek is minősülhetnek
ĀSemmi köze a dologhoz
ĀLegalábbis elsőre mindenki ezt hiszi, akivel szembejön a vírusként terjedő ausztrál fotó
ĀA gyorsétterem trükkös vezetője 128 műszakot könyvelt el a nem létező dolgozónak, felettesei pedig szépen kifizették
ĀAmikor kezelésre vitték, mindig azt mondta, hogy rakják ki a kórház előtt, mert ő egyedül akarja intézni ezt
ĀA legkülönfélébb módszerekkel próbálnak rávenni, hogy minél több adatot adjunk ki magunkról
ĀMár korábban is elítélte őket a bíróság