A kurszki atomerőmű lehet az Oroszországba betörő ukránok célja
ĀA támadók létszáma elérhette a 900 főt is, de súlyos veszteségeket szenvedtek
Leállt a cernavodai atomerőmű egyik reaktora műszaki gond miatt
ĀA szakemberek vizsgálják a kiváltó okot és azt, hogy az automatikus leállás és a javítási munkák nem érintik-e a nukleáris biztonságot
Magyarország a zöldenergia tárolásában is élen fog járni
ĀA két erőmű megadja hazánk áramellátásának stabilitását
Nem lehet ma újraindítani a zaporizzsjai atomerőművet
ĀRoszatom: Sem az erőműre, sem az erőmű területéről nem mérhető fegyveres csapás
A gázszállítás növeléséről és atomerőműépítésről tárgyalt Putyin
ĀAz üzbég elnök történelminek nevezte az orosz elnök látogatását
„A történelmi látogatáshoz méltó eredményeket hozott a magyar–kínai csúcstalálkozó”
ĀMegkezdődik a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű, valamint egy, a repteret a fővárossal összekötő gyorsvasút építésének előkészítése
Félretájékoztatott döntéshozók
ĀAhogy az angolszász hatalmak Németországot elvágták az olcsó és bőséges orosz energiától, elvesztette korábbi világpiaci versenyképességét
Az első lengyel atomerőmű 2040-re épülhet meg
ĀAz előző kormány „optimista forgatókönyvvel dolgozott” a regnáló miniszter szerint
Nemzetközi jogot sért, ha az oroszok beindítják a zaporizzsjai atomerőművet
ĀA megszállt objektumban számos jelentős műszaki probléma alakult ki
Áll a bál Németországban: átverésen alapult a német atomerőmű-leállítások kikényszerítése
ĀA berlini kormány tudta, hogy az atomerőműveik leállítása rossz ötlet
Ukrán dróntámadás érte a hatodik blokk kupoláját
ĀVasárnap ez már a második támadás volt az erőmű területe ellen
Túl sok az áram, ezért Ukrajna leállítja az atomerőműveket
ĀA helyzet ráadásul a minap tovább romlott
Putyin: Oroszország folytatja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel
ĀSzavai szerint Oroszországban már korszerű elvek szerint épülnek új atomerőművek
Steiner Attila: Fontos, hogy Magyarország a zöldátállás éllovasa legyen
ĀAlapelvként emelte ki az energiaszuverenitás erősítését
A zaporizzsjai atomerőműnél több dolgozó nem hajlandó szerződést aláírni a Roszatommal
ĀAz üzem röviddel az ukrajnai háború megindítása után orosz ellenőrzés alá került, de azóta is időről időre támadások érik a létesítményt
Szlovéniában népszavazást tartanak a krskói atomerőmű új blokkjának építéséről
ĀA miniszterelnök elmondta: megállapodtak arról, hogy mind az öt parlamenti párt együttműködik a népszavazási kérdés kiírásában
Putyin szerint Belarusz nukleáris hatalom lett
ĀMinszk sikeresen működteti első atomerőművét, amelyet a Roszatom, az orosz állami atomenergetikai vállalat épített
Ukrajna megépíti Európa legnagyobb atomerőművét
ĀA tervek szerint a Hmelnickij atomerőműben további négy atomreaktorblokk épül nyugati segítséggel
Belgium megállapodott az energiaszolgáltatóval az atomerőművek üzemidejének meghosszabbításáról
ĀAz 1985-ben üzembe helyezett reaktorok az ország nukleáris energiakapacitásának 35 százalékát teszik ki
Energiaügyi miniszter: a fukushimai baleset ismétlődhet meg Zaporizzsjában
ĀAz atomerőműben nyolcadik alkalommal történt áramszünet
Japán befejezte a fukusimai atomerőműnél a hűtővíz tengerbe engedésének harmadik szakaszát
ĀAz előző két szakaszhoz hasonlóan a TEPCO most is nagyjából 7800 tonna kezelt hűtővizet eresztett a tengerbe