Az E.ON Hungária Csoport egységesíti informatikai rendszereit
ĀAz átállásban érintett ügyfelek júniusban és júliusban változásokat tapasztalhatnak
ĀAz átállásban érintett ügyfelek júniusban és júliusban változásokat tapasztalhatnak
ĀA váltás ingyenes a felhasználók számára
ĀAz Európai Unióban jelenleg felhasznált ritkaföldfémek 98 százalékát Kínából importálják
ĀTermészetesen van itt ezeregy minden. A változatlanul vitézkedő hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter azt közli, hogy Varga Judit nem bántalmazott nő. Igen, így, egyenesen
ĀNem tudom, hogy rongyemberekkel lehet-e demokráciát építeni. Márpedig az emberek ilyenek is, meg olyanok is
ĀAlapelvként emelte ki az energiaszuverenitás erősítését
ĀA nagy amerikai gyártók, a General Motors, a Ford és a Stellantis mind arra figyelmeztettek, hogy nem lesznek képesek flottáikat gyorsan és nyereségesen átállítani
ĀAz ország vezetése szeretné, ha rövid időn belül zöldebb energiára állnának át a fűtés tekintetében
ĀA kihívások, amelyekkel még szembe kell néznünk, azonban ezzel együtt is jelentősek – mondta Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója
ĀAz átállás a hidrogénhajtásra időigényes folyamat: évtizedekig tarthat, amíg az összes dízelmozdonyt lecserélik