Szombaton tartják a 200. balatonfüredi Anna-bált
ĀMinden eddiginél több, 760 bálozót várnak a népszerű rendezvényre
Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe
ĀAz est folyamán idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit
Megkezdődött a 199. balatonfüredi Anna-bál
ĀAz elmúlt mintegy kétszáz évben több ezer bálozó élhette át az Anna-báli hagyományt
A 199. Anna-bált rendezik július 27-én Balatonfüreden
ĀA bál előtt hagyományosan a Vaszary-villa kertjében gyülekeznek a résztvevők
Elsőbálozók lettek a balatonfüredi Anna-bál szépei
ĀOrbán Balázs: Reformkori hagyomány vált elevenné Balatonfüreden
Újdonságokkal is készül az idei Anna-bál
ĀA mai napon veszi kezdetét a 198. balatonfüredi Anna-bál
Idén is megrendezik az Anna-bált Balatonfüreden
ĀA keddi szerenádok éjszakáján romantikus dallamok csendülnek fel az egykori Postaház teraszán
Elsőbálozó lányok lettek a balatonfüredi Anna-bál szépei
ĀA Kiss Ernő-díj idei díjazottja Eperjes Károly
Varga Judit: A reformkori hagyomány válik elevenné Balatonfüreden
ĀAz igazságügyi miniszter az Anna-bál fővédnökeként mondott beszédet a rendezvény megnyitóján - Elsőbálozók lettek a balatonfüredi Anna-bál szépei
Elmarad az Anna-bál, de szabadtéri fesztivál lesz
ĀPrímásverseny, operagála, kórusok koncertje és operett műsor is várja az érdeklődőket
Elsőbálozókat választottak a 194. Anna-bál szépeivé
ĀA bálon közel 750-en szórakoztak, a hölgyek nyakába mintegy 350 porcelánszív került
Megkezdődött a 194. Anna-bál Balatonfüreden
ĀRétvári Bence: Annak a nemzetnek, amelynek vannak hagyományai és ismeri, tiszteli azokat, van jövője is