Musk: Az ukrajnai vérontásnak hamarosan vége lesz Trump tervének köszönhetően
ĀTrump korábban azt ígérte, hogy képes lesz elérni az ukrán konfliktus tárgyalásos rendezését
ĀTrump korábban azt ígérte, hogy képes lesz elérni az ukrán konfliktus tárgyalásos rendezését
ĀA magyar miniszterelnök volt az egyetlen vezető az egész világon, aki már az elnökválasztást megelőzően azt mondta, hogy Amerika békepárti elnököt fog választani
ĀGyurcsány az az ember a politikában, a magyarban és az amerikaiban is, aki szóra sem érdemes
ĀAz, hogy Magyarország barátja az USA elnöke, egy olyan gazdasági lehetőség, ami korábban soha nem állt fenn
ĀAz ismét elnökké választott republikánus politikus ezzel hivatalosan is bejelentette adminisztrációjának első tagját
ĀVárakozással tekint az EU és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok megerősítése elé
Ā„Az, amit arról mondott, hogy szeretné helyreállítani a kapcsolatokat Oroszországgal, úgy tűnik számomra, hogy legalábbis figyelmet érdemel”
ĀLloyd Austin kijelentette, az amerikai hadsereg továbbra is távol tartja magát a politikai küzdőtértől
ĀJanuárban egy olyan nagykövet jöhet, aki valóban javítani akarja azt
ĀAz alkalmazás egyre nagyobb hatással van a politikára
ĀEgyelőre nem tudni, hogy Oroszország képviselteti-e magát az amerikai elnök beiktatásán
ĀPietro Parolin azt mondta, sok bölcsességet kívánnak az Egyesült Államok új elnökének
ĀZaharova szerint a világon egyetlen állam sem alakította át a saját kormányát az amerikai választási eredmények után ugyanazon a napon, csak Németország
ĀA milliárdos legalább 119 millió dollárt adományozott Trump támogatására
ĀA normalitás diadala a liberális agresszió és a woke-őrület felett
Ā„Szoros párbeszédet folytatunk, és fejlesztjük együttműködésünket”
ĀCsapata az ukrajnai konfliktus lezárásának tervéről tárgyal
ĀBarack Obama: Demokráciában élni arról szól, hogy elismerjük: saját álláspontunk nem mindig győzedelmeskedik
ĀJoe Biden telefonon gratulált Donald Trumpnak, és meghívta a Fehér Házba
ĀSürgette a két országot, hogy találjanak helyes utat az új korszakban
ĀMelania Trump: Az amerikaiak többsége ránk bízta ezt a fontos feladatot
ĀHatalmas győzelmet aratott Donald Trump az amerikai elnökválasztáson, és diadala legkevésbé sem személye miatt fontos, sokkal inkább azért, mert bebizonyította, hogy a falansztervilág legyőzhető
ĀAz abortusztilalom feloldásáról összesen tíz államban kezdeményeztek népszavazást
ĀA miniszterelnök közösségi oldalán tájékoztatott a mai beszélgetésről
ĀAz orosz diplomáciai tárca szerint az Egyesült Államok uralkodó politikai elitje pártállástól függetlenül ragaszkodik az oroszellenes alapállásához