Trump megvitathatja a fegyverzetellenőrzést Oroszországgal, ha megnyeri a választásokat
ĀBrian Hughes: „Trump elnök az erőn keresztüli békében hisz”
ĀBrian Hughes: „Trump elnök az erőn keresztüli békében hisz”
ĀAz alelnök a chicagói United Center sportcsarnokban tartott rendezvényen 4566 küldött támogatását szerezte meg a demokraták nemzeti konvencióján
ĀKiderült, milyen szerepet játszik a novemberi elnökválasztás befolyásolásában
ĀAz elnökjelöltségtől nemrég visszalépő 81 éves Bident a konvenció résztvevői perceken át állva tapsolták
ĀA tiltakozások a gazdasági egyenlőtlenségről, a terhességmegszakítás jogának követeléséről, és a gázai helyzetről szólnak majd
ĀDe azért maradtak problémák
ĀRégi szövetségese zsarolta meg: ő a Biden-Harris ügy igazi főszereplője
ĀAz üvegpaneleket katonai teherszállító repülőgépeken szállítják majd a helyszínekre
ĀA legfrissebb közvélemény-kutatások szoros állást mutatnak a jelöltek között
ĀA kampánycsapat szépített a történteken
ĀÁrthat Ukrajnának a Zelenszkijjel való rossz viszonya miatt
ĀAz X tulajdonosa már üzent is a demokrata elnökjelöltnek
ĀA kongresszus több alsó- és felsőházi tagja úgy gondolta hogy Biden választási indulása csökkenti győzelmi esélyeiket
ĀLehet, hogy a demokrata jelöltnek nincs terve arra, hogy miként tudna javítani az amerikai emberek életkörülményein?
ĀA republikánusok szerint ráadásul Irán lehet felelős
ĀA felmérés módszertanát megvizsgálva kiderül, hogy a demokrata előnye illúzió lehet
ĀAkár teljes leállás is bekövetkezhet
ĀMegdöbbentő információk láttak napvilágot
ĀKitoloncolás is állhat a háttérben
ĀAzon kesergett, hogy a közvélemény nem veszi komolyan Trump „vérfürdőről” szóló korábbi megjegyzéseit
ĀAz ügyészség bírósági vádbeadványa szerint Asif Merchant az iráni kormányzattal állhatott kapcsolatban, azért utazott New Yorkba, hogy politikai gyilkosságokra adjon megbízásokat
ĀA pletykák végül igaznak bizonyultak, Tim Walz, Minnesota kormányzója lehet végül a befutó
ĀHolnapra bejelentheti alelnökjelöltjét Kamala Harris
ĀAggódnak, hogy megjelenhetnek a magyar megoldások az Egyesült Államokban
ĀA Google-t pedig a választás befolyásolásával gyanúsítja