A műhús lesz a jövő élelmiszere?
ĀNagy István agrárminiszter már többször kijelentette, hogy a hazai agrárpolitika sosem támogatja a laboratóriumi húst
ĀNagy István agrárminiszter már többször kijelentette, hogy a hazai agrárpolitika sosem támogatja a laboratóriumi húst
ĀA forrás likviditási segítséget nyújt a termelési kapacitások fenntartásához
ĀSzeptemberig csaknem 900 milliárd forintot folyósítottak
ĀAz érintett állományok felszámolása folyamatban van
ĀAz elmúlt pár hónapban hat-nyolcezer új kocaférőhely jött létre az országban
ĀAz illetékes hatóságok intézkedtek az érintett állományok felszámolásával kapcsolatban, valamint a védő- és felügyeleti körzeteket is kijelölték
ĀEz a steak csak korlátozottan hozzáférhető, ugyanis előzetes feliratkozás után lehet csak hozzájutni
ĀEgy kiló vegán élelmiszer előállítása négy kiló nem ehető biomasszát „termel”
ĀAz őshonos háztáji fajták ellenállóbbak a járványokkal szemben, és ízletesebb a húsuk, mint a nagyüzemi fajtáké
ĀAz elmúlt tizenkét évben 2,5 milliárd forintot fordított az állam erre a programra
ĀMost indultak újra a Magyar Fejlesztési Bank által működtetett azon forgóeszköz-hitelprogramok
ĀMBH AgrárTrend Index: Óvatos optimizmus jellemzi a magyar mezőgazdaság szereplőit
ĀA kiállításon az állattenyésztés nyolc ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi- és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztés képviselői mutatkoznak be
ĀA 2015-től érvényes Közös Agrárpolitika meghatározó és Magyarország számára kiemelt jelentőséggel bíró támogatási konstrukció
ĀA világ legnagyobb orrszarvúfarmját árverezik el a Dél-afrikai Köztársaságban
ĀAz állatoknak nem voltak tüneteik, a fertőzöttségre az éves ellenőrző vizsgálatok derítettek fényt
ĀA program célja az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése
ĀAz Agrárminisztérium 19 milliárd forintos támogatással segíti a programot
ĀA hazai állattenyésztés mindig sikeresen alkalmazkodott a körülményekhez
ĀAz elmúlt két és fél évben az állattenyésztési ágazatot komolyan érintette a koronavírus, a takarmány- és energiaárak emelkedése, valamint a munkaerőhiány
ĀNagy István szerint a ketreces tyúktartás betiltása jogi és agrárszempontból is elhibázott lenne
ĀA 8 hektáros helyszínen többféle kisállat árusítására, tenyészállatok cseréjére is van lehetőség
ĀNagy István: A program célja az élelmiszerellátás biztonságának fenntartása, a termelési kapacitás megerősítése
ĀNagy István: A koronavírus-járvány agrárgazdasági hatásainak mérséklése és a versenyképesség növelése érdekében hirdették meg a csomagot
ĀAz agrártermelésünk közel kétharmaddal emelkedett2010 óta, amely kimagasló az európai közösségben
ĀA Nébih őt állattartó szállítási és állategészségügyi dokumentumait ellenőrizték + VIDEÓ
ĀNagy István kincsnek nevezte a Szarvasfarmot, amelynek területén Magyarország legnagyobb intenzív körülmények között tartott
ĀA pályázatra - mellyel a marhaállomány genetikai színvonalát szeretnék növelni - 700 millió forintot különített el az agrártárca