Nemzetközi fejlesztési együttműködéssel bővülnek a magyar–török kapcsolatok
ĀBartók öröksége a határainkon túl is hat
ĀBartók öröksége a határainkon túl is hat
ĀPietro Parolin az ukrajnai háború kirobbanása óta a Vatikán legmagasabb tisztségű képviselőjének számít, aki elutazik Ukrajnába
ĀEnélkül nem fog menni – mondta
ĀAz államtitkár feladatkörébe a felsőoktatással, a szakképzéssel, a fiatalok sikerességével és a tehetséggondozással összefüggő ügyek tartoznak a jövőben
ĀAzok a politikusok lesznek sikeresebbek, akik valamiért kiállnak
ĀAz elmúlt években a kutatóhálózat, a felsőoktatás és az innovációs rendszer megújult
ĀMagyarország 13 éve azért helyzete a családokat a középpontba, mert ebben az értékben hisz
ĀÉrtékelése szerint a magyar baloldal a nemzeti érdekek helyett a nemzetközi érdekeket képviseli
ĀAz államtitkár figyelmeztetett: a kommunisták „politikai és családi örökösei ma is itt vannak és fenyegetőznek”
ĀAz államtitkár kiemelte, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a nemzetközi jó példákat integrálják a magyar intézményrendszerbe
ĀAz államtitkár kiemelte, az áprilisi mélyponthoz képest éves alapon csaknem hat százalékponttal kedvezőbb eredmény azonosítható
ĀA Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán osztotta meg a véleményét
Ā„A feladat nem egyszerű, de annál fontosabb”
ĀAz állami erdőgazdaságok 41 milliárd forint értékű turisztikai fejlesztést valósítottak meg az elmúlt tizenhárom évben – INTERJÚ
ĀA magyar–horvát kisebbségi vegyesbizottság horvát társelnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Zágrábban
ĀA két éven át járó ösztöndíj havi harmincezer forint támogatást jelent a 11. és 12. osztályos tanulóknak
ĀAz államtitkár lemondott miniszterhelyettesi megbízatásáról
ĀA víz világnapja alkalmából az államtitkár rávilágított arra, hogy Európán belül is van olyan ország, ahol az ott élők megtapasztalják a víz hiányát. Egy portugál példát említett, ahol egy kiszáradt folyómedret futballpályának használnak
ĀA járvány és a háború évek óta rányomja bélyegét a szociális ellátórendszerre
ĀAz új háziorvosi ügyeleti rendszer bojkottjára szólított fel Kincses Gyula
ĀA Renfe olyan vonatokat rendelt meg a spanyol CAF vállalattól, amelyek nem férnek el az alagútban
ĀAz Energiaügyi Minisztériumban önálló államtitkárság jött létre, vezetője február 8-ától V. Németh Zsolt lett
ĀFebruár 1-jei hatállyal nevezte ki Novák Katalin köztársasági elnök
ĀEzekben a szankciók okozta, nehéz időkben is arra törekszik a kormány, hogy a tervezett kiemelt kulturális események hiánytalanul megvalósuljanak
ĀNagy Márton az államtitkártól elvárja, hogy olyan javaslatokkal segítse a kormány munkáját, amelyek erősítik az ipar erejét