Vucic elnök bejelentette a koszovói szerbek által emelt barikádok lebontását
ĀA szerb elnök elmondta, a következő 24–48 órában eltüntetik a barikádokat
ĀA szerb elnök elmondta, a következő 24–48 órában eltüntetik a barikádokat
ĀSzerbia és Koszovó viszályában az Egyesült Államok és az Európai Unió próbál közvetíteni
ĀAleksandar Vucic: A pristinai kormány sem engedélyezné a belépését
ĀBetört kirakatok idézik a fasizmust - jelentette ki a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának igazgatója
ĀSzerbia tiszteli Bosznia-Hercegovinát, de gondoskodni fog a szerb népről
ĀA déli határon járt az államfő
ĀAz Egyesült Államok kész segítséget nyújtani a Szerbia és Koszovó közötti problémák megoldásában
ĀA NATO-főtitkár visszafogottságra szólította fel Belgrádot és Pristinát
ĀVasárnap egy koszovói politikai elemző, Nejmedin Spahiu arról beszélt, hogy az utóbbi hetekben a rendszámtáblacsere miatt mérgesedett el a konfliktus
ĀEgy etnikai kisebbség külső, nagyhatalmi támogatással, egyoldalú lépéssel kiszakadt abból az államból, ahová eddig tartozott
ĀAleksandar Vucic a hadsereg főparancsnokaként utasította a katonaságot
ĀBelgrádban csaknem féléves vita után sikerült Ana Brnabićnak összehoznia egy működő koalíciót
ĀKőkemény idők jönnek Szerbiában a kiskorúak molesztálóira
ĀAleksandar Vučić és Pásztor István belgrádi találkozója
ĀBelgrád brutális hazugságnak nevezte az állításokat
ĀElsősorban kubaiak, indiaiak, burundiak és tunéziaiak érkeznek Szerbiába és adnak be uniós menedékkérelmet
ĀA szerb elnök a magyar határig húzódó kőolajvezeték építését is bejelentette
ĀAnyagi áldozatot is vállalunk a szerb-macedón határ oltalmazásáért
ĀMeghatározó biztonsági kérdés az illegális migráció elleni fellépés
ĀA kormányfő Aleksandar Vucic szerb elnökkel találkozott és átvette tőle a Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést