Nagy István: Megvédjük a hazai állatállományt a sertéspestistől
ĀA Horvátországból érkező sertést fogadó vágóhidakon és továbbtartásra érkező minden szállítmány esetében is szigorú előírásokat kell betartani
ĀA Horvátországból érkező sertést fogadó vágóhidakon és továbbtartásra érkező minden szállítmány esetében is szigorú előírásokat kell betartani
ĀAkciócsoportok már elkészítették a helyi fejlesztési stratégiákat
ĀA NAK rámutat, az élővilág védelme érdekében ugyanakkor továbbra is tilos a fertőzött területek felületi kezelése
ĀA 2023. kárenyhítési évben a gazdálkodók eddig megközelítőleg 98 000 hektár területre csaknem 5800 darab kárbejelentést tettek
ĀCsaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdák rendelkezésére – jelentette be Nagy István agrárminiszter
ĀA látogatók többséget a kézműves élelmiszerek, valamint az őshonos magyar állatok érdekelték leginkább
ĀA kormány kiegészíti az uniós vidékfejlesztési forrásokat a költségvetés keretéből
ĀKijelentette: az öntözéstechnológiai fejlesztések nemcsak a mezőgazdaság versenyképességét, hanem mindannyiunk jövőjét befolyásolják
ĀFeldman Zsolt az országfásítás sikereként említette, hogy a program meghirdetése óta több mint 42 ezer hektár új erdőt telepítettek
ĀA Magyar Államkincstár október 6-án kezdi meg az összegek utalását több mint 70 ezer termelőnek
ĀAz idén különösen fontos minden olyan eszköz, amely a piaci problémák enyhítéséhez hozzájárulhat
ĀA tájékoztató anyagokban már mindenki számára részletesen megismerhetővé váltak ezek az alapvető szabályok
ĀNagy István: Megvédjük a gazdák érdekeit
ĀAz egy hektár alatti gazdaságok száma a felére csökkent az elmúlt három év alatt
ĀNagy István kedden három agrárminiszter kollégájával egyeztet
ĀA májusban megjelent kiírásra 483 pályázat érkezett
ĀAz új megoldások, innovációk vonzóbbá teszik az ágazatot a fiataloknak
ĀA búzatermés várhatóan 2,6 százalékkal elmarad majd a múlt évitől, 781,1 millió tonna lesz, amely így is a második legnagyobb mennyiség
ĀA magyar fűszerpaprika-termelőknek akkor van esélyük kiváló minőségű termékeikkel a piacon maradni, ha megkülönböztetik magukat a minőségben gyengébb, az európai uniós piacon komoly versenytársként megjelenő tömegárutól
ĀA kormányzat megpróbál segítséget nyújtani, hogy a számos kihívással megküzdő víziszárnyas-ágazat életét minél stabilabbá tegyék
ĀMagyarország sorsközösségben van Bulgáriával, Lengyelországgal, Romániával és Szlovákiával, mert ezekben az államokban ugyanilyen a helyzet
ĀNagy István felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország példaként tekint Izraelre
ĀNagy István kiemelte, a kormány támogatja az agrárdigitalizációt a stabilitás és a kiszámíthatóság érdekében
ĀVarsó amellett áll ki, hogy az importtilalom alá vont termékek listája rugalmas legyen
ĀFarkas Sándor szólt arról is, hogy a klímaváltozás miatt az öntözésfejlesztés elengedhetetlen
ĀA miniszter fontos előrelépésnek tartja, hogy Kirgizisztán tízszer több vetőmagot importált idén, mint tavaly
ĀTöbb mint 5000 új hallgatóval kezdődött el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem második tanéve
ĀA szaktárca továbbra is számít a vadászokra
ĀNavracsics Tibor pénteken Várpalotán, a 4. Nemzetközi Kertbarát és Agrár Találkozó és Kiállítás megnyitóján beszélt
ĀA kormány a magyar agráriumra stratégiai partnerként tekint