Digitalizálás az agráriumban
ĀAz már biztos, hogy üzemszintű digitális terv benyújtása kötelező lesz, a megvalósításra pedig huszonnégy hónap áll majd rendelkezésre
ĀAz már biztos, hogy üzemszintű digitális terv benyújtása kötelező lesz, a megvalósításra pedig huszonnégy hónap áll majd rendelkezésre
ĀA tapasztalatok alapján a több százezer gazdálkodó viszonya a felvásárlókkal nem mindig kiegyensúlyozott
ĀA remek memóriájú Torgyán nem felejtette el, hogy kifaroltam annak idején a Kisgazda Párt sajtófőnökségéből és a Kis Újság vezetéséből
ĀTiltakoznak a területalapú támogatások eltörlése, valamint az állattenyésztés radikális korlátozása ellen
ĀA mezőgazdaság teljesítménye elsősorban a csapadékhiányos időjárás és a nyári aszály miatt lett kisebb
ĀAz államtitkár kiemelte, hogy a disznóhús a magyar konyhák hagyományos alapanyaga, évszázadok óta az egyik legalapvetőbb élelmiszer
ĀAz elnyerhető vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb 70 millió forint
ĀEgyre nagyobb hangsúly kerül új adatfeldolgozási és -elemzési módszerekre is
ĀÖkrös Oszkár hangsúlyozta, megengedhetetlen, hogy a gazdák feladják a termelést
ĀNagy István: A célokat újra kell fogalmazni
ĀÚj kihívás az agráriumnak az Európai Bizottság által indított stratégiai párbeszéd
ĀBrüsszel a juttatások megvonását helyezte kilátásba
ĀA termelők nyolcvan százaléka fontosnak tartja a vízmegtartást, fele pedig hajlandó az érintett terület hasznosításának megváltoztatására is akár
ĀNagy István kiemelte, megváltoztak a fogyasztói szokások, illetve az éghajlati viszonyok
ĀA felmérések szerint nőtt a fejlesztési kedv az év eleje óta
ĀAhhoz, hogy a mezőgazdasági alapanyag-termelés stabil és biztonságos legyen, kiszámítható és stabil partnerek kellenek
ĀA felhívás tervezete 2024. október 12-ig véleményezhető
ĀA szélsőséges időjárás jelentette kihívások egyre gyakrabban követik egymást
ĀAz elmúlt években tárca erősítette azt a hazai eszközrendszert, amely a természeti kockázatok okozta károk utólagos kezelésére szolgál
ĀNagy István: Az ágazatban szinte minden folyamatosan változik
ĀFarkas Sándor a 33. Farmer Expo nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár megnyitóján mondott beszédet
ĀNagy István: Hazánk elismeri Ukrajna mezőgazdasági törekvéseit, de ezek nem mehetnek a magyar agrárgazdaság kárára
ĀAz agrárminiszter egyúttal kiemelte: bár a világ változik, de vannak örök értékek, amelyekhez ragaszkodni kell
ĀAz államtitkár szerint az állattartók kedvezőbb gazdasági környezetét jelzi, hogy több ágazatban a felvásárlási árak normalizálódtak
ĀFeldman Zsolt: A hazai tejtermelés volumene évek óta nő