Az OECD is elismerte hazánk fejlődését
ĀA dinamikus gazdasági bővülés továbbra is stabil alapokon nyugszik, miután a költségvetési hiány jóval a GDP három százaléka alatt maradhat – mondta Gion Gábor államtitkár
ĀA dinamikus gazdasági bővülés továbbra is stabil alapokon nyugszik, miután a költségvetési hiány jóval a GDP három százaléka alatt maradhat – mondta Gion Gábor államtitkár
ĀJúlius végén, a felvételi ponthatárok kihirdetésekor a fokozódó kereslet miatt az egyetemi és főiskolai városokban az árak átmeneti jelleggel még emelkedhetnek
ĀAkár több mint százszoros árkülönbség is lehet vidéken a legolcsóbb és legdrágább családi házak négyzetméterárában, a Balaton-felvidék viszi a prímet
ĀA nagyvárosokban az értékesítésre készülő új lakások, a kisebb településeken pediga háztartások saját erős családiház-építései járulnak hozzá az ágazat bővüléséhez
ĀA polgári kormány fegyelmezett költségvetési politikájának köszönhetően csaknem egy évtized után ki tudtunk kerülni a 2004-ben megindult a túlzottdeficit-eljárás alól
ĀA fogyasztóbarát lakáshitelek bevezetése, a fix törlesztőrészletű hitelek népszerűsítése által tavaly év végére jelentősen visszaesett a változó kamatozású hitelek aránya
ĀSzakértők szerint a finanszírozási tervben az építési terület árán és a kulcsrakész beruházás teljes összegén felül plusz tíz százalék tartalékra is szükség van baj esetére
ĀCsökkent a főváros szerepe, ahol az adásvételeknek tavaly már csupán az egyötöde köttetett
ĀA munkaerő megtartása érdekében a munkáltatók nagyobb szerepet szánnak a kiegészítő bérelemeknek, mint például a különböző bónuszoknak, jutalmaknak és pótlékoknak
ĀJavította hazánk jövő évi növekedési előrejelzését az Európai Bizottság
ĀVarga Mihály: A lakáspiaci folyamatokat a kormányzati intézkedéseken túl főként a bővülő foglalkoztatás, valamint a hatéves bérmegállapodás támogatta
ĀOrszágosan a négycsillagos szállodák foglaltsága volt a legmagasabb
ĀJelen piaci környezetben nehéz a felújítási munkálatokra jó szakembert találni, ezért különösen fontos az is, hogy a választott lakás azonnal költözhető legyen
ĀA gazdaságpolitika célja, hogy az állások számának növekedésével, a gazdaság bővülésével együtt a keresetek is növekedjenek Magyarországon – mondta a pénzügyminiszter
ĀAz Adria alternatív csővezetékes összeköttetés a Barátság vezeték esetleges tartósabb kiesése esetén is teljes ellátási garanciát jelent Magyarországnak – mondta Kaderják Péter
ĀA munkaképes korú emberek háromnegyede dolgozik, ez a magas szám stabilitást ad a gazdaságnak
ĀAhogy a meglévő állomány és az új fejlesztések esetében, a bérleti kereslet legnagyobb része is a Váci úti irodafolyosóra összpontosul, amely az összes harmadát teszi ki
ĀA standard kockaházak háttérbe szorulnak, és csak akkor tudnak megfelelni a keresési igényeknek, ha a ’90-es években vagy azután épültek, ezáltal szebb formát kaptak
ĀNem véletlen az alacsony ár egyes lakások esetében
Ā„A sikeres politikai rendszerek kikísérletezése ügyében a Nyugat okkal úgy érezte, hogy a legnagyobb teljesítményre képes, ám ez megváltozott, a Kelet folyamatosan erősödik”
ĀAz Amerikai Egyesült Államok azon dolgozik Szaúd-Arábiával és az Emírségekkel, hogy biztosítsa a piaci kínálatot
ĀEgy kisebb, tízliteres tartályú szerkezet tíz perc alatt permetez le egy hektárt, a légtérből már azelőtt látható a növényzet károsodása, hogy azt a földről észrevennénk
ĀNémetország után az Egyesült Államok áll a második helyen a hazai befektetői rangsorban
ĀLegszívesebben apartmanba és panzióba megyünk a hosszú hétvégén
ĀÉrdemes időben elkezdeni a tanulóknak böngészni a kiadó ingatlanokat, mert a ponthatárok kihirdetése után egyre nehezebb lesz jó áron lakást találni
ĀKülföldről behozott áruk
ĀKötvények kibocsátása
ĀÁprilis végén közzétesszük a jegybanki program részletes feltételeit, termékleírását, május elején a száztíz potenciális kibocsátónak tájékoztatót tartunk – mondta Nagy Márton