Rasszista terrortámadás: húsz halott El Pasóban
ĀTexas „hispán inváziójára” hivatkozva nyithatott tüzet a huszonegy éves texasi férfi egy bevásárlóközpontban az Egyesült Államokban, a christchurchi merénylőt éltetve
ĀTexas „hispán inváziójára” hivatkozva nyithatott tüzet a huszonegy éves texasi férfi egy bevásárlóközpontban az Egyesült Államokban, a christchurchi merénylőt éltetve
ĀAz amerikai legfelsőbb bíróság engedélyezte az elnöknek a források átcsoportosítását a védelmi költségvetésből
ĀFricska. Várunk. A légkondi nem megy. Vagy nincs is. De az még a jobbik eset, mert akkor legalább az ablakok nyithatók. Már 20 perce áll a vonat, senki nem tudja, miért
ĀA Hungary Helps program 2017-es elindulása óta eltelt idő alatt legalább ötvenezer ember számára tette lehetővé a magyar kormány, hogy migráció helyett a szülőföldjén maradjon
ĀBoris Johnsont választotta a brit Konzervatív Párt 160 ezres tagságának kétharmada következő vezetőjének, így egyben az Egyesült Királyság miniszterelnökének
Ā„A szervezőkkel együtt dolgozva minden lakossági panaszt komolyan vettünk és orvosoltunk”
ĀAz ideális felsőoktatásban a hallgatók értékes diplomát kapnak, presztízs az egyetemeinkre járni, és mindemellett megmarad a felsőoktatás hozzáférhetősége, mely a társadalmi ollót szűkebbre tudja zárni – mondta lapunknak Murai László, a HÖOK elnöke
ĀPeking szerint a Washington részéről alkalmazott nyomásgyakorlás a jelenlegi krízis forrása, az amerikai külügyminiszter újabb szankciókkal fenyegetőzött
ĀSokan már temették az amerikai elnököt, miután felmérések szerint több demokrata jelölt is népszerűbb volt nála
ĀAkár abszolút többséget is szerezhetett az Új Demokrácia az athéni törvényhozásban az exit poll felmérések szerint
ĀFricska. Az illegális bevándorlókat nem lehet fogva tartani menekültkérelmük elbírálása idején – jelentette ki egy amerikai szövetségi bíró
ĀÉppen felszolgálták a teát a szalonban, ahol az arisztokratikus angol miniszterelnök, a nyugodt német kancellár és a fesztelen francia kormányfő a világ megoldhatatlan problémáiról csevegett
ĀÚgy tűnik, a világpolitika két részre szakad egy mesterségesen generált törésvonal mentén: mitől féljünk jobban, a migrációs válságtól vagy a globális klímakatasztrófától? Melyik a fontosabb, a nagyobb ügy?
ĀA közép-amerikai migrációs válság nem enyhül, a bevándorlásról szóló vita egyre hevesebb az Egyesült Államokban
ĀSzaúd-Arábiában és az Arab Emírségekben járt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, Donald Trump újabb iráni vezetők elleni szankciókat írt alá
ĀElindította 2020-as elnökválasztási kampányát Donald Trump kedden a floridai Orlandóban
ĀAmerikának további négyévnyi Trump-elnökségre van szüksége – jelentette ki Mike Pence a floridai kampánynyitón
ĀBoris Johnson és Jeremy Hunt esélyesek a brit kormányfői székre és a Brexit levezetésére
ĀA brit miniszterelnök előbb kilépett, mint az Egyesült Királyság. Theresa May múlt heti lemondása egy hosszú folyamat végeredménye, amely nem tegnap kezdődött, és nem is 2016-ban
ĀLevélben mondott le a brit miniszterelnök, utódja kiválasztásáig ügyvezetőként irányítja a kabinetet, több mint tízen pályáznak a helyére
ĀMandátumszámítás az Európai Parlamentben és a bizottságokban
ĀAddig sarcolná a mexikói árukat Donald Trump, ameddig a közép-amerikai állam nem növeli erőfeszítéseit a migráció elleni küzdelemben
ĀA kormánypárt megsemmisülését okozná egy megállapodás nélküli Brexit Jeremy Hunt külügyminiszter szerint, aki új megegyezést ígér, ha ő vezetheti az országot
ĀÚj fejezet. Mérföldkő. Új kezdet. Ilyen címekkel találkozhatunk annak kapcsán, hogy majdnem másfél évtized után járhatott újra magyar miniszterelnök a Fehér Házban
ĀHazánk számára sikeresnek értékelte találkozóját Donald Trumppal a magyar kormányfő, akinek az út kapcsán a Soroshoz köthető CEU egyik professzora a halálát kívánta
ĀNarendra Modi indiai kormányfő a nemzetbiztonságot tette az első számú kampánytémává,egyelőre jól használja népszerűsége növelésére a kasmíri villongásokat is
ĀKigyulladt a franciák egyik legrégebbi temploma, az éjszakai lángok fényénél az aszfalton térdeplő imádkozók énekelték az Ave Mariát, sütött a harag és tehetetlenség szülte gyűlölet, és elkezdődött a felelős keresése
ĀNew Yorkban szerdára virradóra 68 éves korában elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége