Szabadságellenes a magyar klíma a liberálisok szerint
ĀSophie in't Veld: minden uniós tagállamban ki kell állni az alapjogok mellett
ĀSophie in't Veld: minden uniós tagállamban ki kell állni az alapjogok mellett
ĀCameron az eddiginél szélesebb körű autonómiát ígért, amelyben csak a külügy, a védelem és a pénzpolitika maradna központosított
ĀMagyar civileket hallgatott meg az ALDE-frakció a pártrendezvényén, miután előző nap kudarcot vallottak a plénum előtt
ĀSchöpflin: Féligazságokkal, csúsztatásokkal kritizálják a magyar jelöltet
ĀKét volt keletnémet tartományban, Brandenburgban és Türingiában is választásokat tartottak vasárnap.
ĀA oktatásügyért, kultúráért és ifjúságpolitikáért felelős magyar bizottsági taghoz kerül a Közös Kutatási Központ felügyelete
ĀOrbán Viktor: Javunkra váltak a barroso bizottságával folytatott viták
ĀJuncker szerint az új Európai Bizottságban nincsenek első- és másodrangú biztosok, s vége a szekértábor-mentalitásnak
ĀHazánk jelöltjének nincsenek illúziói. már tudja, hogy politikai ügyet kreálnak a meghallgatásából
ĀMenekültügyi biztost, határellenőrzést akar a CSU
ĀAz ellenzéki politikus szerint a kormányzati szemfényvesztés helyett Hollande-nak fel kellene oszlatnia a parlament alsóházát
ĀA legnagyobb francia ellenzéki párt elnöke szerint az egyetlen felelős döntés a parlament alsóházának feloszlatása lenne.
ĀVolt élettársának leleplező könyve szerint az államfő „fogatlanoknak” csúfolja a szegényeket
ĀAz amerikai elnök nem akar szárazföldi bevetést az Iszlám Állam ellen
ĀÚjratárgyalná országa és az unió viszonyát az osztrák ellenzéki politikus
ĀAz euroatlanti együttműködés fokozását ígérték a gdanski évfordulón
ĀOrbán viktor: Önbecsapás azt állítani, hogy a szankciós politika Oroszországgal szemben sikeres, és ennek folytatása elegendő
ĀOrbán Viktor az európai néppárti és a visegrádi vezetőkkel is egyeztetni fog
ĀUniós állampolgárokat is beutazási tilalommal sújtanak a referendum miatt
ĀAz elnöki típusú köztársaság felé vezeti népét Törökország erős embere, aki prioritásnak nevezte az európai uniós csatlakozást
ĀHét újabb ország szállít fegyvert és felszerelést az iszlamista terroristák ellen harcoló kurdoknak – „Amerika nem felejt”
ĀNem könnyítik meg az uniós tagállamok Jean-Claude Juncker dolgát.
A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.
Elfogadom