Karácsonyék eladnák a Városháza épületét
ĀA városvezetéshez közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket
ĀA városvezetéshez közel álló üzleti körök már meg is tették az első lépéseket
Ā„Márki-Zay Péter a keresztény szerénység nevében kíván a nem létező pártjának és nem létező politikusainak leakasztani pár milliárdot”
ĀITM: A minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól - Orbán Viktor: Hajrá, magyar gazdaság!
ĀSzázadvég: A Gyurcsány-kormány idején a bérekhez viszonyítva a magyarok fizették a legtöbbet a gázért és az áramért az egész Európai Unióban
ĀSúlyosabban büntetnék a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnének fel a szaporítók ellen és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számítana
ĀNovák Katalin: Az elmúlt tíz év a családok mozgásterének, lehetőségeinek bővítéséről szólt
ĀHárom szándéknyilatkozat született a dél-koreai államfő budapesti látogatásához időzítve
ĀA 15 legkülönlegesebb épület közé bekerült pavilon a koronaherceget is lenyűgözte - Százezredik látogatóját fogadta a magyar pavilon Dubajban
ĀMagyarország a 13. helyen áll globális szinten a széndioxid-kibocsátás csökkentésére tett intézkedések tekintetében
ĀBírálta az uniós intézmények hamis vádakra épülő politikai nyomásgyakorlását Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a Faktumban
ĀA miniszterelnök ismét az őt támogató tömegre helyezte a hangsúlyt + A FOTÓ
ĀXXI. Század Intézet: Magyarország az elmúlt tíz év során méreténél jóval jelentősebb politikai impaktfaktort volt képes elérni
ĀVarga Judit: Magyarország eddig több, mint 590 milliárd forintot fordított saját nemzeti költségvetéséből határvédelemre + VIDEÓ
ĀA fogyasztóvédelem helyretette a hiányos vagy félrevezető tájékoztatásokat a maszkokon
ĀMegújította együttműködését a jegybank és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
ĀA milliárdos EU-s pályázati ügyekbe keveredett momentumos politikus megmutatta: a pénz nem számít + GALÉRIA
ĀKözülük 5 740 424 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 243 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették
ĀKedden került sor az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában Magyarország harmadik időszakos egyetemes emberi jogi felülvizsgálatára
ĀSzánthó Miklós: Mi másra számíthatunk attól, aki egy követ fúj a Momentummal és a posztkommunistákkal?
ĀEgész Európában áll a bál az energiaár-emelkedések miatt + VIDEÓ
ĀOrbán Viktor egy idézetet osztott meg az október 23-i beszédéből
ĀA rendszer lényegesen javítja a betegbiztonságot + VIDEÓ
ĀA nemzetközi balliberális világ újra és újra gondviselő ölelésével fogadja a hazai baloldal aktuális „megváltóit”
Ā„Környezetvédelmi intézkedéseink mellett sikerült megvédenünk a rezsicsökkentést”
ĀCikkeinket nem tudjuk megosztani a Facebookon, munkatársaink folyamatosan dolgoznak a probléma elhárításán
ĀBige László hatalmas birtokán saját vadaspark és tórendszer is található - A baloldali milliárdos erdélyi vadászházában is hasonló luxus uralkodik
Ā5 736 452 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 221 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették
ĀLáng Zsolt: A budapesti idősotthon férőhelyeket mintegy 200 km-rel arrébb, Celldömölkön akarják pótolni + VIDEÓ
ĀA Társadalomkutató eredményei alapján kijelenthető, hogy Magyarországon továbbra sincs kormányváltó hangulat
ĀA miniszterelnök mindenszentek és halottak napja alkalmából posztolt