
MH
Fizetéskönnyítő programokat kell kidolgozniuk a bankoknak
ĀMNB: A pénzügyi intézményeknek át kell tekinteniük a hitelezéshez kapcsolódó belső folyamataikat
Gulág- és Gupvikutató intézet kezdte meg működését a nemzeti levéltárban
ĀA Levéltár közel 700 ezer magyar fogoly kartonját dolgozza fel
A harmadik oltás az ellenanyag szintjét 80-90 százalékra emeli
ĀKásler Miklós: Aki több mint négy hónappal ezelőtt vette fel a koronavírus elleni vakcinát, most vegye fel a harmadikat is
Fidesz: Rossz irányba halad Brüsszel klímavédelemben
ĀA karbonadó elviselhetetlen lenne a polgárok számára és a versenyképességet is veszélyezteti
Külföldi érdekek a baloldal mögött
ĀA kormányoldal társadalompolitikai programja a nemzeti integráció, a baloldalé viszont a globális integráció – magyarázta a XXI. Század Intézet igazgatója a Faktumban
Magyar bor került fel egy mértékadó toplistára
ĀA világ egyik leghíresebb borkritikusa méltatott egy tokaji aszút, a 100 legjobb bor közé választotta
A Music Moves Europe díjra jelölték Devát
ĀA 21 éves Takács Dorina, művésznevén Deva jelölésének értékét mutatja, hogy korábban egyetlen magyar zenekart jelöltek a díjra
Hidvéghi: A migrációval mindenki veszít
Ā„A bevándorláspártiak álszent módon az emberi jogok védelmezőjének állítják be magukat” + VIDEÓ
Súlyos energiaválság Nyugat-Európában
ĀXXI.Század Intézet: Az utóbbi hetekben több nyugat-európai országban is drasztikus mértékben emelkedett a villamosenergia és a földgáz ára
Márki-Zay szerint népbutítás a rezsicsökkentés
ĀA baloldali politikus emellett a benzinárak hatósági rögzítését is támadta, illetve a vörösbáró Bigét is védelmébe vette - Alapjogokért Központ: Márki-Zay, amit lehet, elvenne az emberektől + VIDEÓ
A kormány kiemelten támogatja Budapestet
ĀA főváros vezetése helyett nem tud a kormány döntéseket hozni, gazdálkodni, mutat rá a Miniszterelnökség
Deutsch: Az Európai Bizottság cserben hagyta Lengyelországot és Magyarországot
Ā„Az Európai Bizottság arcul csapta az uniós szolidaritást”
Fidesz: Az EU segítse a tagállamokat a külső határok védelmében
ĀVégre ki kell mondani, hogy a jelenlegi uniós jogi keret nem biztosít megfelelő válságkezelő eszközöket a migrációs nyomás alatt álló tagállamok számára - emelte ki Gál Kinga
Védettségi igazolvány lesz szükséges a külsősöknek az iskolákba való belépéshez
ĀEmmi: Továbbra is az oltás felvétele a legfontosabb a köznevelési intézmények pedagógusai számára is
Orbán Viktor: Brüsszel elhibázott migrációs politikát folytat
ĀBrüsszel gyakorlatilag mindent finanszíroz, ami növeli a migrációs nyomást - Soha nem volt még ilyen migrációs nyomás alatt az EU + GALÉRIA + VIDEÓ
„Magyarország egészségügyi ellátása nem függhet csak a külföldi szállítóktól”
ĀVarga Mihály: Az egészségipar az újonnan létrejött kapacitásokkal együtt várhatóan évi 500 milliárd forint értéket állít majd elő
Varga Judit: Nemet mondunk a birodalmi törekvésekre!
Ā„Végleg bebizonyosodott, hogy az EPP mára egy baloldali párttá vált, melynek vezetője, Manfred Weber”
Rendkívül sikeres az oltási akcióhét
Ā„Védjük meg saját magunk, családunk, szeretteink életét! Csak az oltás a megoldás!” + VIDEÓ
Látványos videó arról, hogyan pusztítja a sejtjeinket a koronavírus
ĀRöst Gergely szegedi matematikus csapatával modellezte a vírus terjedését a szervezetünkben
Frontex: Továbbra fokozódó nyomás nehezedik az EU külső határaira
ĀAz uniós ügynökség tájékoztatása szerint az év első tíz hónapjában mintegy 160 ezren kíséreltek meg az Európai Unió területére jutni
A rezsicsökkentéssel a lakosság több mint 2 ezer milliárd forintot spórolt meg
ĀFidesz: Nem telik el úgy nap, hogy a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal ne támadná a rezsicsökkentést
Márki-Zay abszurd plakátkampánnyal védi Sorost
ĀA baloldal miniszterelnök-jelöltje már sokadik alkalommal veszi védelmébe a migrációt támogató Soros Györgyöt
Fidesz: Milyen cápákról és jutalékról beszélt Bajnai Gordon?
ĀKemény kérdéseket tett fel a kormánypárt Karácsony Gergelynek a Városháza-botrány kapcsán
Erősödik az egyetemek innovatív működése
ĀJót tett a modellváltás az intézményeknek a PM szerint
„Turi Györgyön látszott, hogy élvezettel vert bennünket”
ĀÚjabb tanítványa beszélt megrázó részletességgel az úszóedző által elkövetett bántalmazásokról
Márki-Zay nem tudja, hogyan oldaná meg az üzemanyagárakat
ĀA baloldali miniszterelnök-jelölt támadja a benzinárstopot, de elképzelése sincs arról, mit tenne
Vérciki módon próbálhatták kimenekíteni Jakabot kabinetfőnöke lakásából
ĀUtcán szimatolás, autócsere - titkosszolgálatinak semmiképp sem nevezhető technikákat vethettek be a fenyegetőző Jobbik-pártelnök védelmére
Győrffy Balázs: Az egekbe szöktek a műtrágyaárak
Ā„Minden lehetséges eszközzel garantálni kell a gazdálkodók műtrágyaellátását!” + VIDEÓ
„A kaotikus budapesti állapotokért Karácsony a felelős”
ĀA főpolgármester választási ígéreteiből semmit nem váltott be, a közlekedés és a köztisztaság helyzete tragikus, ráadásul a mögötte álló koalíció is bábként rángatja +VIDEÓ