Ā„Ha a politikai elit úgy próbálja meg drasztikusan átalakítani az energiarendszert, hogy annak feltételeit nem képes biztosítani, azzal könnyen nagyobb káoszt idézhet elő, mintha semmit sem csinált volna”
ĀStoltenberg: A szövetség jelenléte a stabilitást szolgálja, a mintegy négyezer, a helyszínen szolgálatot teljesítő katona kész segítséget nyújtani a feleknek
ĀBizonytalanság uralkodott a csoport tartózkodási helyét illetően, és így azzal kapcsolatban is, hogy Törökországnak vagy Görögországnak kellett volna lépnie
ĀNagy az érdeklődés az idei Szegedi Ifjúsági Napokra, ami nem csoda, hiszen a fesztiválon fellép többek közt Jason Derulo, Rag'n Bone Man és Tom Grennan is
ĀA négyhetes tanfolyamot Nyírbátorban tartják, ezalatt a jelentkezők rendészeti, jogi, lövészeti és intézkedéstaktikai ismereteket is elsajátítanak majd