
MH
Amiről senki nem beszél: Halálos is lehet a nyár közkedvelt csemegéje
ĀLéteznek bizonyos körülmények és esetek, amikor óvatosnak kell lennünk a fogyasztásával
Megtalálták Atlantiszt, brutális látvány fogadta a régészeket
ĀVégig ott volt a szemünk előtt?
Visszavonja Finnország a turkui orosz főkonzulátus működési engedélyét
ĀVálasz a finn szentpétervári főkonzulátus bezárására
Megszólalt Hosszú Katinka az őt ért vádakkal kapcsolatban
ĀAz elmúlt napokban, hetekben számtalan hír jelent meg az Úszóakadémia tervének elutasításáról
Schiffer: Amit Magyarországgal művelnek, azzal az Európai Bizottság elkezdi szétverni az EU-t
ĀA volt országgyűlési képviselő szerint ha nem kapjuk meg a nekünk járó uniós forrásokat, nekünk sem kell fizetnünk a közös kasszába
Ha így folytatódik, meglehetősen kihalt lesz a Fekete-tenger
ĀOroszország után Ukrajna is bejelentette, hogy az ellenséges kikötőkbe tartó hajókat automatikusan katonai célpontnak tekinti
Van egy pont a Földön, ami akár a Vénuszon is lehetne
ĀAz Altiplanón a napsugárzás mértéke elérheti a világrekordot jelentő 2177 watt/négyzetmétert
Lengyelország betiltja a fagyasztott málna és eper behozatalát Ukrajnából
ĀNagy nehézségeket jelentett ez a lengyel gyártóknak
Tegye fel a kezét, aki szerint az üveges kóla finomabb!
ĀFrancia szakértők eldöntötték a kérdést: van-e különbség a dobozos, üveges és petpalackos italok íze között
Az ukrán fegyveres erők ellentámadása nehéz és hosszú lesz
ĀAz elnöki tanácsadó szerint az ellentámadást bonyolítja a sűrű aknazár, valamint az anyagi és technikai támogatással kapcsolatos problémák
Hegedűs D. Géza elárulta, mi okozta Balázsovits Lajos halálát
ĀA színművész közeli barátja a csütörtök reggeli Mokkában soha nem hallott részleteket árult el az elhunyt ikonról
Nyugati alkatrészei voltak az orosz drónoknak
ĀAz oroszok gyakran törlik a sorozatszámokat az idegen alkatrészekből
Jégeső pusztít Olaszország északi részén
ĀA középső és déli tartományokban ezalatt sorra dőlnek a hőmérsékleti rekordok
„Ukrajna lakossága soha nem fog talpra állni”
ĀA német lap szerint az elmenekült fiatalok nem térnek vissza
A tatai várban is sztrájkolnak a hollywoodi színészek
ĀAz sem zárható ki, hogy a Vaják főszereplői tértek vissza az első évad tatai helyszínére
Az orosz aknamezők lerombolták az ukrán fegyveres erők morálját
ĀKijev megpróbálja lassan, távolról támadni az orosz védelmet
Meteorit zuhanhatott egy francia nőre
ĀMindössze egyetlen hasonló esetről tudunk, amit hivatalosan is megerősítettek
Már megint csúnyán át akar verni minket a baloldal – ezúttal Novák Katalin ruandai útja kapcsán
ĀÁrulkodó jel, hogy a külföldi portálok csupán „egyes aktivisták” és „egyes résztvevők” tiltakozásáról adnak hírt
Vagy idén fog Ukrajna győzelmet aratni, vagy soha, állítja egy amerikai veterán
ĀAz oroszoknak hónapok, ha nem évek álltak rendelkezésükre, hogy mélyen beássák magukat
Nem voltak mindig olyan elkötelezettek Ukrajna függetlenségével kapcsolatban a britek, mint most
ĀAz ukránok úgy vélték, hogy a nyugati világ lenézi őket, és túlságosan is pozitív képet alkot Vlagyimir Putyin orosz elnökről
Vonat elé lökte az idős nőt a migráns
ĀAzt állította, hogy idősekre és gyerekekre pályázik, mert ők könnyű prédák
Megmagyarázhatatlan robbanás rázta meg Johannesburgot + VIDEÓ
ĀCsoda, hogy végül senki sem vesz tette életét a robbanásban
A miniszterelnök már írja a tusványosi beszédét
ĀMár csak két nap és beszédet mond Orbán Viktor
Kiderült, hány Wagner-katona halt meg a háborúban
ĀA szerződéskötés azért is érdekes, mert az orosz törvények tiltják a magánhadseregek működését
Rejtély, kik készíthették ezeket a 300 ezer éves fegyvereket
ĀA szakértők úgy vélik, ezekkel az eszközökkel akár 30 méteres távolságból is elejthettek egy prédát
„Át kell szoknunk a medvékkel való együttélésre” + VIDEÓ
ĀMár a patakra járnak hűsölni a mackók Mátrakeresztesen
Kanadai és francia haditudósítók folyamodnak orosz állampolgárságért
ĀÚj internetes ügynökséget hoznának létre