
MH
Árverezik Freddie Mercury ikonikus koronáját
ĀA sztár az utolsó színpadi fellépésekor viselte azt
Dwayne Johnson házat vett a nehéz sorsú ketrecharcosnak + VIDEÓ
ĀA férfi egy konditerem kanapéján aludt hónapokig
Az amerikai újságírók több mint fele aggályosnak tartja a sajtószabadság helyzetét az USA-ban
ĀAz ország vezető politikusai ennek ellenére más országok médiaszabadságával vannak elfoglalva
Kijev robotkutyákat is bevetne az oroszok ellen + VIDEÓ
ĀKijev Kelet-Ukrajnában már tesztelte is a hazai gyártású harci robotblökit
Késes támadás történt Dél-Koreában, két napon belül a második
ĀA gyanúsított megvárta, míg a középiskolai tanár kilép az osztályteremből, majd megszúrta
Mégsem féltékenység miatt ölt az angyalföldi gyilkos, bevallotta valódi indítékát
ĀKiderült az is: a késen kívül egy másik eszközt is használt a gyilkossághoz.
Kiderült: ennyi szlovák állampolgár harcol az ukránok oldalán
ĀKözben Csehországban már egy századnyian kaptak elnöki engedélyt a harcokban való részvételre
Financial Times: Kijev megpróbálta maga mellé állítani Oroszország régi szövetségeseit
ĀAzt tanácsolták Kijevnek, hogy ossza két részre a nemzetközi határozatokat
Kreml: Nem hisszük el az USA ígéreteit a gabonaegyezménnyel kapcsolatban
ĀNem igazán van bizalom
Lopni veszélyes: addig verték a rablót egy üzlet dolgozói, amíg az sírva nem fakadt + VIDEÓ
ĀCigarettát akart lopni a rabló
Az ukránok beismerték: jelentős részük poszttraumás stressz szindrómában szenved
ĀAz ukrán belügyminisztériumi tanácsadó szerint többek között „ezért tűnhetünk, vagy viselkedhetünk agresszív módon”
Testvére beszélt a gyógyíthatatlan beteg Céline Dionról
ĀEgyelőre nincs gyógyszer, ami hatásos lenne
Az orosz befolyással riogatja a Nyugatot Niger megbuktatott elnöke
ĀNiger szerepe kulcsfontosságú a Száhel-övezetként ismert afrikai régióban
Nagy bajban Joe Biden: ellene vallott egy koronatanú, lefizethette egy ukrán cég
ĀElképesztő méretű botrány van kibontakozóban
Veszélyes ősi kórokozók támadhatnak a felmelegedés miatt
ĀAz ősi kórokozók képesek túlélni és fejlődni a modern mikrobiális közösségben
Félelem és reszketés Amerikában: 60 méteres magasságban állt le egy hullámvasút + VIDEÓ
ĀAz utasoknak gyalog kellett lesétálniuk
Sokkal több külföldi turista választotta idén a Balatont
ĀNémetajkú és V4-es országok kedvence a magyar tenger
Elszólta magát az ukrán parancsnok: szerinte „alkalmatlanok” a francia harckocsik
ĀAzt is elmondta, miért
Pressman lehet a felelős az amerikai szigorításért
ĀSokan remélik, hogy a magyarokat büntető mostani amerikai beutazási szankció csak átmeneti intézkedés
Egyre távolabb a mélyponttól az ipari termelés
ĀA kormány intézkedései egyre inkább éreztetik hatásukat
Medenceásás közben bukkant az évszázad felfedezésére
ĀEz a felfedezés lehet az első Skóciában több mint egy évszázada
Susan Sarandon: Az ukrán konfliktus irányítása kicsúszott a NATO kezéből
ĀA harcokat „csak diplomáciai úton” lehet megállítani a színésznő szerint
Egész Amerikát felrázó kultuszt épített a magyar politikus, beszédét még az elnök is idézte
ĀRuháival divatot teremtett és gyermekeket neveztek el utána
Több mint százezer ukrán menekültet toloncolhatnak ki Nagy-Britanniából
ĀParlamenti képviselők és civil szervezet sürgetik a kormányt
Németország ezért nem ad rakétákat Ukrajnának
ĀA német védelmi miniszter az Egyesült Államok hozzáállását elsődleges érvként hozta fel