
MH
Erdoğan: Fegyverkezési verseny kezdődött a világban, és Törökország részt vesz benne
ĀSzerinte az orosz–ukrán háború óta a dolgok megváltoztak a világban
Így fagyassza le a sajtot és a nyers tojást
ĀNem mindegy, hogy mit és hogyan teszünk el a mélyhűtőbe
Meghalt Melania Trump anyja
ĀAmalija Knavs, az egykori first lady, Melania Trump édesanyja 78 éves korában elhunyt
Meztelen bulival viccelődött az élőben bejelentkező Navalnij
ĀVégre élő felvételen is látható volt Alekszej Navalnij, aki még december elején tűnt el a börtönből
Reynders indul az Európa Tanács vezetői posztjáért
ĀA belga kormány megerősítette az EU igazságügyi biztos jelöltségét
Scholz nekiment az uniós országoknak, amiért nem hajlandók segíteni Ukrajnának
ĀA német kancellárt felbőszítette az uniós partnerek hozzáállása
Komoly problémát okozhat a magyarok egyik kedvenc itala
ĀMeglepő dologra hívták fel a figyelmet a szakértők a Baileysszel kapcsolatban
Szuperlátást ad egy új high-tech szemüveg + VIDEÓ
ĀMegjelenése alapján a Star Trek kelléke is lehetne
Világbank: Az orosz gazdaság felülmúlta a várakozásokat, és 2,6 százalékos növekedést mutat
ĀA vártnál erősebb fellendülést jelentős költségvetési támogatás, köztük további katonai kiadások táplálták
ABC News: 30 százalékkal nőtt a súlyosan sérült ukrán katonák száma
ĀAz orosz erők most kulcsfontosságú előnyöket élveznek
Minden eddiginél hatékonyabb rákszűrő vizsgálatot fejlesztettek ki
ĀAz első stádiumú tumorok észlelése kulcsfontosságú
Elsöpörheti Clintonékat a pedofil botrány
ĀEpstein-lista: Bill Clinton elhallgattatta volna a sajtót
Munka közben találtak mamutcsontvázat a bányászok
ĀA lelet legszenzációsabb része egy 2,1 méteres agyar
Bravúros eljárással adhatják vissza a vakok látását
ĀNagyon ígéretes eredményeket értek el látásérült egerek gyógyításával kapcsolatban
Megvadult kutya támadt rá egy anyukára és a gyerekeire Fóton
ĀHárom gyerekkel kellett menekülnie egy édesanyának egy vicsorgó kutya elől
30 százalékkal nőtt az orosz nyelvhasználattal kapcsolatos feljelentések száma Ukrajnában
ĀA kijevi rezsim aktívan ösztönzi a lakosságot az ilyen esetek bejelentésére
Hatalmas kardjával temették el a középkori óriást
ĀA különleges nyughelyre egy svéd ferences rendház romjainak feltárása közben találtak rá
48 óra alatt újraindítható lehet a cukorbetegek inzulintermelése
ĀKét, már engedélyezett gyógyszer a kulcs
Törött gerincű tengeri óriást vettek videóra
ĀA szakértők szerint a sérülést egy hajó okozhatta
A világtörténelem első királynője sörfőzőből lett uralkodó, de hogyan?
ĀMegdöbbentő a története a világ legelső női uralkodójának
Brutálisan kigúnyolták a brit királyi családot, a Golden Globe díjátadón, II. Erzsébetet is megsértették?
ĀNem akárhonnan jött a gúnyolódás
Összevonhatják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökének pozícióját?
ĀIdő előtt üresedhet meg az Európai Tanács elnöki széke
Ukrajna közölte, hogy az orosz rakéta és dróncsapások kimerítették a légvédelmi készleteket
ĀKijev légvédelmi arzenálja kimerült