Több tank, több halott
ĀKis bohóc is képes nagy cirkuszt csinálni – tartja a régi mondás. Hát még mekkora cirkusz lehet belőle, ha nem is névtelen kis bohóc, hanem Európa vezető államának külügyminisztere áll ki a porondra
ĀKis bohóc is képes nagy cirkuszt csinálni – tartja a régi mondás. Hát még mekkora cirkusz lehet belőle, ha nem is névtelen kis bohóc, hanem Európa vezető államának külügyminisztere áll ki a porondra
ĀA morális válságba került, értékvesztett mai világban – amint a Haren luxusfegyintézet is példázza – gyakran elmosódik a bűn és az erény vagy a büntetés és a jutalmazás közötti határvonal
ĀA demokratikus eszmék és elvek iránti elkötelezettség oltalmára a New York-i civil szervezet által a 2022-es választási kampányra összegyűjtött, hárommilliárd forintnyi dollárnak immáron legalább a töredéke nyomon követhető – VÉLEMÉNY
ĀKerüld a másnaposságot, maradj részeg! – tartja a kiérlelt kocsmai filozófia
ĀAz Európa legszebb karácsonyi vásárának kikiáltott, a budapesti Szent István-bazilika előtti forgatag csodákat rejteget
ĀFüggetlen elemzők ma is vitatkoznak azon, miként nyerhette meg a legutóbbi, 2024-es Miss Budapest Szépségversenyt a vigaszágon indított Vasorrú Bába
ĀBudapest varázslatos város – kiáltott fel elragadtatva Tom Hanks, miután egy forgatás alkalmával újra nálunk időzött
ĀÉletrevaló ötlet, hogy a fotelből kipattanva mostantól a Fiumei úti sírkertben is kocoghatnak a testedzés hívei
ĀÉrdekes hazai hírekről értesülhet Tóbiás József MSZP-s országgyűlési képviselő, amikor tenerifei fogadóóráján elbeszélget az ügyes-bajos dolgaikban hozzá a Kanári-szigetekre kiutazó választóival
ĀA Fővárosi Törvényszék a napokban kétszázhúsz óra közmunkára ítélte Gulyás Márton bajkeverőt rongálás és garázdaság bűntettének elkövetéséért
ĀAz Ady által lesajnált kompországból hamarosan Kelet és Nyugat között hidat alkotó rangos állammá léphetünk elő, amennyiben az Új Selyemút részeként kínai hitelből megvalósul a Budapest–Belgrád modernizált vasútvonal
ĀEgy kiszivárgott titkos hangfelvétel szerint a DK – követve a régi munkásmozgalmi hagyományokat – illegalitásba készül vonulni
ĀA globalista erők és a nemzeti pártok közötti küzdelem Dávid és Góliát viadalának tűnhet, ám Dávid parittyája magában rejti a hazához kötődő lelki viszonyulást
ĀJapán mintát követve nálunk is indokolt lenne olyan éjszakai bár nyitása, ahol a napközben elszenvedett kudarcok, kisebb-nagyobb méltánytalanságok orvoslására gyógyírként szemrevaló hölgyek dicsérgetik a betérőket
ĀBöki a ballibek csőrét, hogy már a gólyák is felülnek a szárnyaló gazdaságról szóló populista kormánypropagandának, és a tavasz leheletével sorra hazatérnek
ĀMostanság különféle fondorlatokkal nap nap után próbálkoznak kimenekíteni a Fidesz karmaiból az országot, de kísérleteik kudarcot vallanak és egyelőre úgy járnak, mint Kunhalmi Ágnes a csukott ajtóval
ĀAz MTVA-székház előcsarnoka világot jelentő deszkáin fellépő ellenzéki képviselők mernek nagyot álmodni
ĀA kalendárium december 13-át, Luca napját a boszorkányok elleni gonoszjáró napként tartja számon
ĀA karácsonyi bevásárlási roham startját jelző fekete pénteki harsonaszó az idén egybecsengett a tűz martalékává vált Teréz körúti DK-iroda feltámadását serkentő adománygyűjtés beindulásával
ĀA tomboló orbáni diktatúra legújabb megszorításaként október 15-től hideg éjszakákon tilos a szabad ég alatt megfagyni